Batalka Krisztina: A Műegyetem az első világháborúban - A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 6. (Budapest, 2020)

1. A MŰEGYETEM POLGÁRAI ÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ

Batalka Krisztina 1. A MŰEGYETEM POLGÁRAI ÉS AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ 1.1. A háború kitörése és fogadtatása, az első intézkedések „A polgári békés foglalkozás megszokott zsongását harczi zaj váltot­ta fel és az emberszeretettől áthatott alkotásnak eszközei helyett az öldöklés fegyvereit kellett kezünkbe ragadni, hogy diadalra vigyük igaz ügyünket, hogy megvédjük és a jövőre is biztosítsuk nemzeti létünket.”4 A szarajevói merénylet, majd a Monarchia hadba lépése az 1914. évi nyári szünet idejére esett, így az egyetem részéről hivatalos reakció a tör­téntekre csak a tanév megkezdésekor születhetett, A meggyilkolt Ferenc Ferdinánd trónörökösről és feleségéről annak rendje és módja szerint jegyzőkönyvileg megemlékeztek, illetve az egyetem vezetői természetesen részt vettek a trónörökös és neje lelki üdvéért mondott gyászmisén is,5 A tanévnyitót 1914. október 7-én - a kultusztárca kérésének megfe ­lelően, a háborús viszonyokra tekintettel - az ünnepélyesség kizárásával tartották meg, arra csak az oktatók és a hallgatók kaptak meghívást. Már idézett rektori beszédében Kovács Sebestyén Aladár6 megfogalmazta, mi­lyen feladatuk van a háborús helyzetben: [..JA becsületünkért megkezdett és létünkért folytatott igazságos hadviselés a haza minden polgárától meg­követeli az őt megillető áldozatot. [...[Akik valaha a műegyetem polgárai vol­tak s mindazok, akik innen e körből már elhivattak, vagy elhivatni fognak, már e falak között keblükbe oltott kötelességérzetnél fogva, melynek teljesí­tésére a technikai tudományokban való jártasság a reátermettséget fokoz­za, a harczmezőn is az első között első lehetnek. Ennek a felemelő tudatnak hatása alól ki sem térhetünk, midőn a műegyetemi oktatásnak munkáját a jelen viszonyok között újra megkezdjük. [...] Mind a békében, mind a hábo­rúban önöknek elől kell járniok, a közvetetlen egyszerű munka teljesítésén 4 Megnyitóbeszéd aMagyar királyi JózsefMűegyetem 1914/15. tanévének 1914. október 7-én tartott megnyitásakor. In: 1915/16. tanévi Beszédek, I. Függelék, 45. 5 BMEL VIII. 3/b. 5. kötet (a továbbiakban: k.) Rektori Tanács (a továbbiakban: RT) 1914. szeptember 1-jei ülés 2. napirendi pont, BMEL VIII, 3/a. 4. doboz (a továbbiak­ban: d.) Egyetemi Tanács (atovábbiakban: ET) 1914. november 27-i ülés 164. napiren­di pont, BMEL VIII. 3/c. 46. d. Rektori Hivatal (a továbbiakban: RH) iratai 2174/1914. szám alatt (a továbbiakban: sz.). (a továbbiakban adott tanévi Beszédekként (Beszé­dek dőlt betűvel) hivatkozom erre a kiadott forrástípusra) 6 Kovács Sebestyén Aladár (1858-1921) mérnök, 1896-tól a Vízépítéstani Tanszék ve­zetője, az 1914/15-1915/16. tanévekben az egyetem rektora. 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom