A felvételi rendszer változásai a források tükrében 1871-1949 - A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Levéltárának kiadványai 1. (Budapest, 2001)

Dokumentumok (forrásközlés)

A FELVÉTELI RENDSZER VÁLTOZÁSAI A FORRÁSOK TÜKRÉBEN 1871-1949 39. DR. ORTUTAY GYULA vallás- és közoktatásügyi miniszter leirata DR. CSŰRÖS ZOLTÁN rektorhoz az 1946/47. tanévi tanulmányi versenyek győzteseinek a felvételin előnyben való részesítéséről (Budapest, 1947. máj. 19.) Értesítem Rektor Urat (Igazgatóságot), hogy a budapesti tankerületi főigazgató a folyó iskolai év végén tanulmányi versenyt rendez a budapesti gimnáziumok VIR osztályos növendékei részére és egyidejűleg pályázatot hirdet ezen iskolát VI-VIII. osztályos növendékei részére. A verseny, illető­leg pályázat tételei a magyar irodalom, a történelem, társadalomtudomány, földrajz, latin nyelv, élő idegen nyelv, élettan, természettan, mennyiségtan és a rajz tárgyköréből választott feladatok. Tekintettel arra, hogy a verseny, illetve pályázat nyertesei nagyfokú szellemi rátermettségről tesznek tanúságot, kívánatosnak tartom, hogy felvételre való jelentkezésük esetén az az egyetemi /fóiskolai/kar/osztály amelyen végzendő tanulmányok szempontjából a jelölt eredménye figyelem­reméltó, az illetőt a felvétel alkalmával előnyben részesítse. (BME Lt. 4/c 1476/1947. sz.) /dr. Ortutay Gyula sk./ 40. Dr. Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter megküldi a műegyetem tanácsának az Országos Tehetségmentő Alap által iskolázott tanulók egyetemi felvételéről szóló rendeletét (Budapest, 1947. júl. 22.) Az Országos Magyar Tehetségmentő Alap évenként számos paraszt- és munkásifjú általános iskolai és középiskolai tanulmányainak költségét fedezi. Ha ezeknek az ifjaknak tanulmányi eredménye megfelelő, ösztöndíjuk főiskolai tanulmányaik során sem szűnik meg. Kérem a Tanács intézkedését arra nézve, hogy amennyiben az említett alap által iskoláztatott személyek jelentkeznének a vezetése alatt álló egyetemnél felvételre, úgy egyenlő feltételek fenn­forgása esetén a felvételnél az alap által támogatott jelentkezőket szíveskedjék előnyben részesíter (BME Lt. 4/c 2121/1947. sz.) A miniszter rendeletéből: /Zsebók Zoltán miniszteri osztályfőnök./ 41. DR. PLANK JENŐ gépész- és vegyészmérnök kari dékán felterjesztése DR. CSŰRÖS ZOLTÁN rektorhoz a karra felvehető hallgatók számáról és a kari felvételi bizottság ügyrendjéről (Budapest, 1947. aug. 17.) A 88.808/1946.VI.h.ü.o. számú miniszteri rendeletre hivatkozással jelentem, hogy a Gépészmérnöki osztályon az I. évfolyamra felvehető 350 hallgató, bár ezen létszám már a tan­termek és rajztermek számát és állapotát tekintve túl zsúfoltságot jelent. A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével lefolytatott tárgyalás alapján a vegyészmérnöki osztály első évfolyamára nem 45, hanem 30 új hallgató vehető fel, mert múlt évről 40 olyan hallgató maradt vissza, akik részben önhibájukon kívül, részben a tanulmányi eredmény hiánya miatt újra első éveseknek jelentkeztek. Azt a szakszervezeti kívánságot, hogy a II. félévre megállapítsuk a felvehető hallgatók számát, határozottan kifogásoljuk és kivihetetlennek tartjuk. Az I. félév folyamán a különféle vizsgákon meg nem felelők úgy is elmaradnak és valószínűleg még annál is kevesebben lesznek a II. félévben, mint ahányat a szakszervezet felvenni óhajt. Ezt azonban előre megállapítani sem a szabályzatok értelmében, nem lehet, sem pedig nem kívánatos. A Gépész- és Vegyészmérnöki osztály a felvételi bizottság ügyrendjét következőképpen állapí­totta meg: 1. A felvételi bizottság megalakulása után meghallgatja az előadó javaslatát és ezt megvitatja. 2. A döntést szótöbbséggel hozza meg. 58

Next

/
Oldalképek
Tartalom