M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1942-1943
1942. december 17. (2675-2702)
- 18 gálói vizsga letétele miatt téri a különbözeti tárgyaknak két félév alatti hallgatásának engedélyezését.- A bizottság, minthogy a küiöhbözeti tárgyak nagyszáma miatt két félév hallgatását nem tartja elegendőnek, a kérés teljesítését nem javasolja. - Több tárgy nem lévén, a Kar a tanulmányi bizottság javaslata it egynanguan elfogadta. /./ Elnöklő dékán ismerteti az üres tanszékek betöltése tárgyában kiküldött bizottság 1^42 évi december hó 14.-én tartott ülésén hozott határoza^ A bizottság nosszabb megbeszélés és a jelenlevő bizottsági tagok hozzászólása után megújította hyárády-tanszék ügyében Korábban Hozott, de a Kar elé még nem terjesztett Határozatát. E Határozat szerint a bizottság tudomásul veszi az üzemgazdaságtani tanszéknek a költségvetésbe való beállítását, azonban az üresedésben levő két tanszékre vonatkozó jqgát fenntartja; az a körülmény ugyanis, Hogy a VKM a létszámon felül rendszeresitett tanszéket egy uj költségvetésbe beállit, a régebben rendszeresitett tanszékek létszámának csökkentésére okul nem szolgálhat. Ennek következtében a bizottság indítványozza, hogy a Ear ilyen értelmű felterjesztéssel éljen a VKM-hez. szék mikénti felhasználási módját illeti, ebben a tekintetben a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy az átszervezésnél elsősorban azoka tanszakok jöjje— tát Ami a két üresedésben lévő tan /