M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar kari jegyzőkönyvei, 1940-41
1941. június 26. (2301-2363)
r ' xo /c-16a másodikat a VlII.-ik félév után tette le s ezért a VI.VII. VIII. féléve szabálytalanná vált. kéri két szabálytalan félévének beszámítását, egyet ugyanis már pótolt. A bizottság Szendrőy Béla szabálytalan félévei közül egynek a be- számítását javasolja, tehát egy/meg pótolnia kell. Jónutz Lajos a közigazgatási osztályon nyolc félévet hallgatott folyamodó, elészigorlatát az Y-ik félév helyett a Vl-ik félévben tette le, első szigorlatét pedig a VIII-ik félévben /1938 december hó 12-én/ kezdte meg és pótszigorlattal 1941 évi junius hó 16-án fejezte be s ezért az V-ik és a VIII-ik féléve szabálytalanná vált. Kéri a büntető félévének elengedését és V-ik félévének kegyelmi utón való be- számitását. á bizottság javasolja, hogy Jónutz Lajos VIII-ik féléve a szigorlat megkezdésének figyelembevételére vonatkozva az 1938 évi 27.078/1938/IV.sz. a VKMk rendelet értelemszerű alkalmazásával és a katonai szolgálat figyelembe vételére vonatkozó 1938 évi 28982/1941. IV. sz. a VKM. renelet alapján beszámíttassák, sza- balytalan V-ik félévének pedig tekintettel arra, hogy elő-és első szigorlatát jó eredménnyel tette le, kegyelmi utón való beszámitását javasolja. I ;'~ ti /.1