M. Kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar kari jegyzőkönyvei, 1940-41
1941. június 26. (2301-2363)
ben igaza ián. Á hivatalos érintkezés köztünk megszünhetik, de a lelki, érzésbeli és baráti kapcsolatok nem. Aki ott volt a Kar megnyitásánál, az a Karhoz tartozik élete végéig, és mi is a farhoz tartozónak érezzük őt ezután is, ha nyugalmából fog bennünket, mint rézéijük gyakran felkeresni. Dr. Fellner Frigyes folytatni fogja azt a munkát, amit kora fiatalságában kezdett és amihez nü maradt egész életén át, a közigaz gatási politikának a művelését s ezentúl irás- * ban fogja egy-egy igazsággal gyarapítani azt a magyar tudományt, amit eddig irodalmi munkássága mellett a katedráról hirdetett, s tovább fogja fejlészteni azt a tudományszakot, amit már kora ifjúságában hivatásának választott. -.v tHarmadéves jogász volt, midőn pályadijat nyert a "Nemzeti vagyon becslése" cimü munkájával, s a témakört fokozatosan mindjo&f ban kiképezve, gondolatait, eszméit és rendszerét elfogadtatta az egész tudományos világgal. A nemzeti vagyon és nemzeti jövedelem addig alig áttekinthetőnek tartott kérdéseire deritett világosságot, s e kérdés kapcsolatait keresve terjesztette ki a tudományos kutatásnak körét mind szélesebb területre. ívtizedekig működött gyakorlatilag a közgazdaságban. Maradandót alkotott abban a bankban, hová szolgálatba lépett, s később vezérigazgató helyettes lett. Szakértelmével és segítségével mindig készen állt, ha a kormányok