M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1939-1940
1939. november 30. (1770-1800)
-20/n-ti Imre Sándor dr.ny.r.tanár jelenti,hogy a Kar 1938. januárjában hozott határozatára,mely kétségtelenné teszi, hogy a 2 féléves tárgyakból félévenként kell kollokválni.Ezt a határozatot a Kar annak idején a hallgatóság érdekében és azért hozta, hogy lezárt féléveket illetően a főkönyvekben utólagos bejegyzés ne történjen. Helyénvaló lenne a határozatot a professzorok a hallgatóknak újból tudomására hoznák. l/.Két féléves tárgy első félévi anyagából tett sikeres kollokvium is bejegyzendő a leckekön be,ha a kollokvium szabályszerű időben tétet le és a leckekönyvben a dékáni lezárás még n történt meg.Két féléves tárgyból csak a máso félév végén tett kollokviumnál mindenkor be kell jegyezni, ha a kollokvium mindkét félév anyagára vonatkozik. Az a kollokvium, amelynél ez a bejegyzés hiányzik, féléves kollokviumnál* számit. 2/.A közgazdasági és kereskedelmi osztály első évfolyamos hallgatói a két féléves tárgyakból a második félév végén is tehetnek dijtalan kol lokviumot, ha az első filév végén az első félév anyagából nem kollokvált. A kollokviumi e- redmények a E.T.T.F. szabályzat 128.§-a alapján a leckekönyvbe csak a következő osztályzatokkal Írhatók be: kitűnő, jeles, jó,elégsége Elnöklő dékán jelenti,hogy Bariska Mihály dr. felsőkeresk.isk. tanár katonai bevonulása folytán a nyelvi tanításnak újabb átcsoportosítását kellett elvégezni. Bariska Mihály dr. német nyelvi óráit felosztotta Vincze Frigyes dr.egyet.m.