M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1936-1937
1936. november 26. (839-865)
IS rendőri büntetőjog es kö zegés zségügyi igazgatás hallgatása alól pedig sikeres felvételi vizsga ellenében felmenti. A különbözeti kollokviumok közül a szövetkezeti politika, növénytermesztési és állattenyésztési enciklopédia lollokviurnát a bizottság szintén elengedi, mivel ezekből a tárgyakból . a kereskedelmi szakosztályon alap-, illetve államvizsgát tett. 1638/1936 -37 .d .sz . Kompánek János , közgazdasági és kereskedelmi szakos hallgató^ a mathematika törlését és hallgatása alól felmentését kori. A gépészmérnöki os ztalyon/ána — lizis és geometria tárgyat két i óléven át hall- gat/éU; és abból sikeres ut ^vizsgát tett. A bizottság a folyamodót a mathematika hallgatása és kollokvium alól felmenti és a tárgy törlését engedélyezi. 1699/1936-37 .d. sz . Kerekes András ,köz/ igazgatási szakos hallgat ó^ a mérnöki osztály on hallgatott öt féléve alapján két félév beszámítását és a chemiai technológia, továbbá a vízépítési enciklopédia hallgatása alól felmentését kéri. A bizottság megállapítja, hogy félévbe számítást csak az absolutorium kiadásánál lehet engedélyezni, egyébként a két tárgy hallgatása alól felmenti, a kollokvium alól azonban nem. / 1453/1936-37 .d.sz . Ösy Károly, kereskedelmi szakos hallgatójazt kéri, hogy indexmásolatában az 1933/34. tanév II. félévére a félévvégi, az 1954/35. tanév I. és II. félévére a félévele j i és félévvégi aláirásokat megszerezhesse. Indexét az E.K.M.E. tanulmányi irodájt^