M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1936-1937
1936. szeptember 24. (763-804)
- 32 m e majd vagy sem, csak a folyamodó komoly doktori tudományos értekez és ének áttanul, - mányozása alapján lesz majd módj ában határozni * 16./ 75/1936-37.d.sz., 30.146/1936. VIII. J .M. sz. Kuntner Robert dr. ny.r.tanár jelenti, hogy *z Igazaágügyminiszter Ur három délutánra elosztott heti 7 órával, falyo évi október <=• december hónapjaiban mintegy 12 hétig tartó tanfolyamot kiván rendezni birák és ügyészek számára. Mivelhogy a kar júniusi ülésében a tanfolyam megtartásúhoz hozzájárult, az Igazságügyminiszter Ur megkéri a kart a tanfolyam megrendezésére, az előadók kijelölését, az egres előadások helyének és idejének megállapítását a kar bölcs belátására bizva. A Miniszter Ur a tanfolyam megnyitását és bezárását ünnepélyes mOdon kivonja megrendezni és kéri a kart, hogy azokat a személyeket, akiknek meghívását indokoltnak tartja, vele közö Ije. A kar: a számvitelnek heti 2 órában való előadására /pénteken 6 - 8/ Kuntner Róbert dr. ny.r. tanárt, a mai közgazdaság szervezet£/ós pénzügyi felépítése cimü előadásnak megtartását heti egy órában /pénteken 5-6/ Heller Farkas dr. ny.r.tanárt, ny .r .tanárt a mérlegelemzés és bírálat heti 2 órában •fealo előadására /szerdán 6-8/ Katona ^aj os dr. meghívott szakelőad ót, az ipari vállalatok szervezetének heti 2 órában való előadására /kedden 6-8/ Vámossy Károly dr. meghívott szakelőadót kéri fel. A megnyitásra és a záróünnepélyre a kar a rector magnlficust, a kartó dékánA; 1 > : - ~ - ' .A