M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar jegyzőkönyvei, 1934-1935

1935. július 1. (399-410)

hot ^10­tővé tenni. Nagy baj az is, hogy karunkon egyes tárgyak túlságosan szét vannak da­rabolva. Dengl János dr. ny.r.tanár megálla­pítja, hogy a felsőkereskedelmi iskolából kikerülő tanulóanyag értelmisége azért gyengébb, mert nagyrészük a polgári is­kolából került a felsőkereskedelmi isko­lába és azért előképzettségük fogyatékos. Úgy tapasztalja, hogy a közigazgatási osz­tályon a doktorátus megszerzése nehezebb mint a jogi karokon, mert többizben is megtörtént, hogy a közigazgatási osztály egyes hallgatói inkább a jogi karokon szerez­ték meg a doktorátust és nem ajközigazga- tási karon. \ Heller Farkas dr. e.i.dékán utal a kar márciusi ülésén hozott határozatára, amely szerint kívánatos a kereskedelmi osztályon és a közigazgatási osztályon teendő doktorátus szétválasztása, de ez a jelenlegi helyzetre való tekintettel nem látszik lehetségesnek addig, amig a jogi karokon országos viszonylatban nem rendeztetik olyirányban a doktorátus kér­dése. A közigazgatási osztályon a doktorátus ezidő szerint magasabb képesítő vizsga. Az elnöklő Minisz­teri Biztos attól tart, hogy a közigazga­tási osztályon túlságosan nagy igények támasztása elriasztó hatással lehet.Az elhangzottak alapján mindenesetre szük­ségesnek tartja a kérdés részletes előké­szítését és ezért kéri a kart,hogy erre az előkészítésre bizottságot küldjön ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom