Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950

1948. október 6. (33-35.

Továbbá ismerteti a Műszaki Főiskola alkalmazottainak beso­rolását. Beszámol arról, hogy a Főiskola ünnepélyes megnyitója szept. 18-án, Ózdon és Diósgyőrött szept. 19-én volt. Az előadások a Főis­kolán szept. 20-án, az előkészítőn pedig 27-én kezdődtek. Az előkészí­tőn az egyik tagozatvezető Barátosi József, a másik Sárkány György tanár lett. Gárdonyi Jenő tagozatvezető helyettes az erősáramú tagozat tanmenetében némi változást, ill. tantárgy cserét szeretne eszközöl­ni. Az Igazgatói Tanács elfogadja, mert még minisztériumi jóváhagyás az erősáramú tagozat tanmenetével kapcsolatban nem történt. Valkó Iván Péter kéri, hogy a titkári hivatal október 16-ra hivjon össze egy tan.iri értekezletet, amelyen a rádió és távbeszélő tagozat tanárai vesznek részt. Bejelenti még, hogy a tagozatvezetői megbeszélő órát a rádió és távbeszélői tagozaton hétfőre illesztet­ték be, de erre egy alkalmas szobát kérnek. Zoltai Zoltán titkár közli, hogy a magasföldszint 18.sz. he­lyiséget tanári szoba céljára megkaptuk, ez megfelelő lesz. Valkó Iván Péter tagozatvezető ajánlja egy bizottság megala­kítását, amely a tájékoztató, jegyzet készitésével, könyvtárrendezés­sel foglalkozna. Zoltai Zoltán titkár megemliti; felmerült annak a kérdése, hogy a második és harmadik év végén a hallgatóknak szigorlatot kell tenniök. De a Főiskola megindulásakor a hallgatóknak azt mondták, hogy tanulmányi idejük alatt nem kell szigorlatot tenniök. Vörös Imre igazgató megjegyzi, hogy a rendelet szerint csak a harmadik év végén van előirva képesítő vizsga. Valkó Iván Péter tagozatvezető bejelenti, hogy a tudomány- egyetemen bizonyos átszervezés történt, és vannak néhányan akik sze­retnének előadásokat hallgatni az All. Műszaki Főiskolán. Zoltai Zoltán titkár ennek semmi akadályát nem látja, mint vendéghallgatók vásároljanak indexet és hallgathatják az előadásokat. Közli továbbá, hogy az előkészítő t nfolyam hat osztállyal megindult a Petőfi gimnáziumban. A létszám elég nagy, rendesen láto­gatják az előadásokat és kevesebb a leforgácsolódás, mint ahogy vár­tuk. Gondoskodni kell arról, hogy legalább egy nagy terem legyen a Pe­tőfi gimnáziumban. Falbontással ezt meg is lehet oldani. Ennek költsé­ge kb. 7.000.-Ft lenne. Az előkészítősök értekezletet tartottak, en­nek folyamán kritikát gyakoroltak és kiderült, hogy két tanárral nin­csenek megelégedve, előadásaikat nem értik. Az egyik tanár dr. Boda

Next

/
Oldalképek
Tartalom