Állami Műszaki Főiskola - igazgatósági tanácsülések, 1947-1950

1948. január 7. (11-15.)

készült Budapesten 1948, január 7-én a II* sz. Gép­szerkezettani tanszéken az Állami Műszaki Főiskola tanári közgyű­léséről* Jelen vannak: Dr. Vörös Imre igazgató, Dr. Lázár György, Valkő Iván Péter, Ritter Endre, Keller Bence, Dr* Sárkány György tagozatvezető tanárok, a tanári kar 2a tagja, valamint Zoltai Zol­tán titkár és a hallgatóság képviseletében: Ferencsik Károly isko­\ la-bizalmi, Kmetty Károly, Sántha József, Bártfai Győző és Borbás Ernő osztály—bizalmiak. Dr* Vörös Imre igazgató üdvözli a megjelenteket és ja­vaslatot kér arra vonatkozólag, hogy a Vallás és Közoktatásügyi Mi­nisztérium megkeresésére állapítsák meg a Főiskola angol nevét. Több hozzászólás után Dr. Vörös Imre javaslatát fogadják el, amely a következő: Hungarian State Polytechnic. Dr. Vörös Imre igazgató röviden ismerteti a megjelentek előtt a Főiskola pénzügyi helyzetét. A Főiskola eddig 05.ooo.__ fo­rintot kapott. Dr* Koczkás Gyula tanár bejelenti, hogy a Főiskola köz­belépésére a Tervhivatal 69*000.— forintot fog folyósítani felsze­relési célokra. Dr. Vörös Imre igazgató bejelenti a továbbiakban, hogy a napirend legfontosabb tárgya a vizsgarend, melyet a Főiskola min­den tanárának szétküldtek avval a kéréssel, hogy észrevételeiket, javaslataikat tegyék meg. Bejelenti továbbá, hogy Farkas Imre tanár részéről javaslat futott be, amely a tervezet két §-át érinti. E- zefc szerint a 12 § végleges szövegezése a következő: "Második utó** vizsgán a vizsgáztató tanáron kivül az Igazgatói Tanács legalább egy tagjának is részt kell vennie, lehetőleg a tagozatvezetőnek."

Next

/
Oldalképek
Tartalom