A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Évkönyve 1999-2000
In memoriam
Dr. Nagy Lajos György 1930-1999 1999 április 20-án végleg távozott közülünk Dr. Nagy Lajos György professzor. Dr. Nagy Lajos György 1930. november 15-én, Budapesten született. A BME Vegyészmérnöki Karát 1953-ban kitüntetéssel végezte el. Utolsó éves hallgatóként, mint demonstrátor, a diplomája megszerzése után pedig oktatóként, különböző' beosztásban dolgozott a tanszékünkön. 1972-ben egyetemi tanári címet szerzett és 1975-ben átvette az Alkalmazott Kémia Tanszék vezetését. 1986-ban az Alkalmazott Kémia Tanszék egyesült a Fizikai Kémia Tanszékkel, az utóbbi neve alatt, és ennek is Ő lett a vezetője 1994. június 30-ig, nyugdíjazásáig. 1996-ban Professor Emeritus címmel tüntették ki. Tudományterülete az adszorbensek fajlagos felületének meghatározása, aktivációs analízis és nyomjelzéses technika kifejlesztése. Már 1965-ben felfigyeltek munkásságára, amikor is az MTA elnökségi jutalmát kapta a következő indoklással: "A Brunauer-Emmett-Teller módszerrel egyenértékű független módszer kidolgozásáért". Felületkémiai munkásságát 1981-ben Buzágh Aladár-díjjal jutalmazták. Külföldön is elismerték kutatómunkáját. Hoszszabb rövidebb tanulmányutakon vett részt az NDK- ban, Lengyelországban, Angliában, Norvégiában, Belgiumban, Svédországban, Svájcban, IAEA ösztöndíjjal Olaszországban. 1971-ben vendégprofesz- szorkodott az USA-beli Lehig Egyetemen. A Vegyészmérnöki Kar munkájában is részt vett. Először tudományos dékánhelyettes négy évig, majd dékán hat évig. A hazai tudományos életben is jelentős szerepet játszott, több bizottság tagja, elnöke, társelnöke. A felsőoktatás és mérnökképzés gondjait jól ismerte. Oktatói tevékenységének középpontjába a műszaki oktatás kérdéseit, a jövő mérnök-generációjának problémáit helyezte. Munkájának elismeréseként az Oktatási Miniszter Apáczai Csere János-díjjal tüntette ki. Jó pedagógiai érzékkel rendelkező, nagy tudású, segítőkész oktató volt. A hallgatók többször is a legkiválóbb oktatónak jelölték. Tanítványai, kollégái tisztelték és szerették. Hihetetlen akaraterővel küzdött a súlyos kór ellen. Teste lassan megtört, de szelleme nem. Szinte az utolsó napokig figyelemmel kísérte szeretett tanszéke mindennapjait. Segítségére, tanácsaira mindig 45
