A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1997-1998

Nyugállományba vonultak

általános, mind egyedi tartószerkezeti problémák megoldására. Közel 10 éven át irányította a panelvázas épületek statikai és dinamikai vizsgálatára vonatkozó kutatómunkát. Súlyt helyezett arra, hogy a tanszéki és a nemzetközi kutatási eredmények az oktatott tananyagban alkalmazást nyerjenek, és a tananyag szüntelenül korszerűsödjék. A vezetése idején került sor a tanszéken oktatott tárgyak radikális átalakítására és modernizálására a számítástechnikai fejlődés igényeinek megfelelően. Ebben az időszakban kerültek alkalmazásra a numerikus módszerek, és kerültek kidolgozásra az oktatást is segítő számítási algoritmusok. Több kari tantervreform kidolgozásában vett részt, illetve vezette azokat. Kaliszky Sándort többször hívták meg külföldre vendégprofesszornak. Több hazai és nemzetközi tudományos bizottság, konferencia szervezőbizottsági tagja, elnöke, több nemzetközi szakfolyóirat szerkesztőbizottsági tagja. Kiemelkedő tudományos, oktatási és tudományszervező tevékenységét külföldi és hazai kitüntetésekkel ismerték el. 1997-ben töltötte be a 70. életévét. Csaknem fél évszázados oktatói és kutatói szolgálat után, kimagasló egyetemi oktatási és tudományos kutatási munkássága alapján egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, 1997-ben a Szent-Györgyi Albert-díj, 1998-ban a Széchenyi-díj kitüntetésben részesült. Kiemelkedően gazdag szakmai-tudományos tevékenységét a következő adatok részletesen és tényszerűen tükrözik. Munkahelyei: BME, Építőmérnöki Kar Mechanika Tanszék. 1950-53. tanársegéd, 1955-63. adjunktus, 1963-69. docens, 1969- egyetemi tanár, 1971­93. tanszékvezető BME Építőmérnöki Kar Dékáni Hivatal. 1967-73. dékánhelyettes Építéstudományi Intézet. 1953-55. Tudományos munkatárs MTA, Műszaki Mechanikai Kutatócsoport 1993­kutatócsoportvezető CISM-Intemational Centre for Mechanical Species, Udine, Italy. 1986- rezidens rektor University of Southampton., Civil Eng. Department, Great Britain. 1964-65 vendégkutató Monash University, Melbourne, Australia 1973. Vendégprofesszor University of Wisconsin-Milwaukee, Milkwaukee, USA. 1980-81, 1984-58. vendégprofesszor 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom