A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1997-1998
A BME 1997/1998. tanévben végzett munkájáról
delegációk látogatását, melyek hozzájárulhatnak érdekelt tanszékeinknek a „NATO a békéért” elnevezésű pályázatbeli sikeres részvételéhez, továbbá a finn oktatásügyi miniszter, valamint a délkoreai tudományos és technológiaügyi miniszter látogatását, amely tovább erősítette a finn és a délkoreai egyetemekkel való kapcsolatainkat. 1998. július 1-től a nemzetközi kapcsolatok felügyelete a tudományos rektorhelyettes irányítása alá került. Az ET határozott arról, hogy az utaztatások technikai lebonyolítását a GMF-el együttműködve önálló utazási iroda végzi, a hallgatói utazások bonyolítását a DIK közreműködésével a TANOK végzi, a nemzetközi ügyekkel foglalkozó referensek pedig a Tudományos Igazgatóságon folytatják tevékenységüket. 4. Tanfolyami és Nemzetközi Oktatási Központ A TANOK elmúlt tanévi munkáját a sokrétű tevékenység - idegennyelvű képzés, nemzetközi középiskola, nyitott és távoktatás, vendégház üzemeltetés - egyes részterületeinek konszolidációja, mások további bővülése, gazdagodása jellemezte, függetlenül a nehezedő külsőbelső körülményektől (szerzői díjak TB járuléka, kincstári törvény hatása, teremhelyzet, stb). 4.1 Angol nyelvű képzés Míg az 1996/97-es tanévben alig 400 hallgató vett részt a képzésben, az 1997/98-as tanévben a létszám szolidan nőtt, az őszi félévben elérte a 460 főt. Az őszi félévben nagy számban, mintegy 50-en tanultak kurzusainkon amerikai és nyugat-európai csere, és más mobilitási programok keretében érkező hallgatók. A létszám stabilizálódása annyiban komoly eredmény, hogy ebben a tanévben követségi személycserék és más belső gondok miatt nem érkeztek új líbiai hallgatók, akik pedig jelentős szerepet játszanak Master kurzusaink fenntartásában. Megnövekedett az izraeli hallgatók száma, elsősorban transfer típusú, főiskolát végzett hallgatók, akik 2-3 év alatt szerezhetnek Bachelor fokozatot, s ennek otthoni elismertsége is biztosított az Izraeli Mémökkamarával folytatott egyeztetések révén. Hasonló a helyzet a Ciprusról érkezett főiskolát végzettekkel. Mellettük a korábbi, un. célországokból érkeztek hallgatók, így Görögországból, az Öböl térségből, Iránból, Indiából, de jöttek Norvégiából és Nigériából is az eddiginél többen, s számos más országból. Az angol képzés természetéből adódó hátránya a széttagoltság karokra, szakokra, évfolyamokra, amely jelentős részben kis létszámú csoportokat eredményez, növelve a fajlagos költségeket. E tanévben 28