A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1982-1983, 1. kötet
Dr. Szabó Imre rektorhelyettes tanévnyitó beszéde
Fiataljaink ma talán el sem tudják képzelni, hogy milyen mélyen gyökereztek a valóság talajában Rados professzor 1911-ben mondott szavai, amikor az ’’ifjúkori nyomorgás ve- szedelmé”-ről szólt. Egyetemünk idősebb professzorai, tudósai, az ipar tevékeny mérnökei, akik az első világháború utáni évtized gazdasági világválságában jártak egyetemünkre, jól emlékezhetnek személyesen is arra, amit Rados Gusztáv néhány évvel korábban jelzett, hogy tudniillik hányankeresték meg a beiratási, a laboratóriumi díjak, a valójában olcsó, számukra mégis megfizethetetlennek tűnő ’’technikus ebédek” költségeit hajnali hajókirakodással, vásártéri zsákolással, újságkihordással, az alkalmi munkák ezer fajával, a ’’furfangos szegénység” kényszerétől hajtva; hányszor kellett ’’legkegyelmesebben könyörögniük” különböző diáknyomor-enyhítő akciók egyszeri, csekély összegű segélyéért, hányszor voltak kénytelenek bel- és külföldi ruhaakciók révén egy-egy pár használt cipőért, télikabátért, tornacipőért /!/ folyamodniok! Nem frázis tehát, hogy a ’minden tehetséges számára felszabaduló” műegyetemi oktatás időszaka csak országunk, népünk teljes felszabadulásával, 1945-ben következett be. S ezt nem szabad elfelejteniük azoknak a hallgatóinknak sem, akik napjainkban — s nem létszükségleteik minimumáért esdekelve — az egyre korszerűsödő ösztöndíj-rendeletek tételei fölött vitáznak... Sokat szóltam eddig a mérnöki hivatás, a mérnöki munka, s ennek ipari vonatkozásairól. Egy szempontot azonban talán nem hangsúlyoztam eléggé, pedig ez szintén a kezdetek ó- ta vezérelve volt műegyetemi képzésünknek. Ez a szempont a mérnökképzés tudományos alapjainak hangsúlyozása. ’’Amelyik nép sikerrel akar részt venni a nemzetek versenyében” — mondotta a mérnökök matematika oktatásának kiemelkedő képviselője, Kürschák József, egyetemünk 1916. évi rektora —, ’’annak a technikai alkotás tudományos alapjaiban járatos mérnöki karra van szüksége.” Schimanek Emil is ”a tudományos éleslátás” megtanításának fontosságát húzta alá, erről szólt Szarvasy Imre rektorunk is 1925-ben, amikor leszögezte: ”... azok, kik tudományos kutatással foglalkoznak, valamennyien egy közös eszmény munkásai; és minden haladás, mely az ismeretlennek végtelen birodalma felé visz, legyen az bár szerény lépés vagy merész ugrás valamely általánosítás révén, úgy tekinthető, mint hozzájárulás az emberiség közös érdekeihez.” A Műegyetem jelenlegi tantervreformjai az el nem évülő természettudományos ismeret- anyag fontosságát és az alkalmazó mérnöki készségek kifejlesztését hangsúlyozzák. S ugyanilyen időszerűséget hallhatunk kicsengeni a kiváló mémökpedagógus és gépészprofesszornak, Pattantyús Ábrahám Gézának 1929-ben leírt szavaiból, aki a technika kultúrtörténeti jelentőségét elemezve, a műszaki haladás perspektíváit vizsgálva, az újabb és újabb tudományos eredmények nagyszerű, de olykor félelmetes lehetőségeit boncolva így szólt a tudósok felelősségéről: ’’Minél hatalmasabb a fegyver, annál céltudatosabb ügyességet és fegyelmezettséget kíván annak a kezelése, de ugyanakkor annál veszedelmesebb romboló eszközzé válik annak a kezében, aki azt hozzáértés nélkül vagy rosszindulattal 12
