A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1981-1982

Nyugállományba vonultak

Dr. Gádoros Lajos egyetemi tanár, kandidátus, kétszeres Ybl-díjas, a Középülettervezési Tanszék volt vezetője, nyugalomba vonult 1981. januáijában. Gádoros Lajos építész a felszabadulás utáni magyar építészeti közélet jelentős személyisége 1910-ben született. A Budapesti Iparművészeti Főiskolán és a düsseldorfi Építészeti Akadé­mián tanult. 1935-től Kozma Lajos és Kaesz Gyula építészek irodáiban dolgozott, majd a fel- szabadulás után az Építésügyi Kormánybizottságban. Az első állami tervező irodának a MATI-nak igazgatóhelyettese és tervezési osztályvezetője, majd 1949—57-ig a Középületter­vező Vállalat igazgatója, később az Általános Épülettervező Vállalat főépítésze. 1960—80 között az Építészmérnöki Kar egyetemi tanára. Korábban a Rajzi és Formaismereti Tanszék, majd a Középülettervezési Tanszék vezetője. Kétszeres Ybl-díjas (1953, 1958), és a Munka Érdemrend Arany fokozatának birtokosa. Sokoldalú oktatói és közéleti munkássága mellett jelentős középületek alkotója, így az Építőipari Dolgozók Székházának társ-szerzője, a Pan­nónia Filmstúdiónak, a brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának, a Pécsi Orvostudományi Egyetem klinikájának tervezője. Szakkönyveivel is jelentősen hozzájárult a magyar építészeti kultúra fejlődéséhez, így a „Lakás berendezése és méretezése” c. könyve öt kiadást ért meg 1956-tól 1976-ig, valamint a „Középületek tervezése” c. egyetemi tankönyve. Nyugdíjba vonulásával aktív tevékenysége nem csökkent, különböző szakmai, tudományos szervezetben fejti ki munkásságát. Gantner Gyuláné Sukovits Györgyi 1926. ápr. 30-án született Fülöpszálláson, 1947-ben ke­reskedelmi érettségit tett Sátoraljaújhelyen, majd 1957-ben végzett a BME Vegyészmérnöki Karának esti tagozatán. Közben 1948-50 között a Kőbányai Sörgyárban, 1951-57 között az MTA Kémiai Osztályán dolgozott. A vegyészmérnöki oklevél megszerzése után 1957-ben került a BME Mezőgazdasági Kémiai Technológia Tanszékre,ahol tudományos segédmunkatársként, majd tudományos munkatárs­ként dolgozott. Kutatási témája mindvégig a Tanszék keményítőkutatásához kapcsolódott. 1958-ban jelent meg első publikációja, amelyet még 17 követett az amilóz előállítása, a jódkomplex vizsgá­lata, a retrogradáció elmélete, a csirizesítés mechanizmusa és a keményítő savas hidrolízise témakörben. Munkáját nagyfokú precizitás jellemezte. Hosszú éveken keresztül lelkiismeretesen intézte a Tanszék tanulmányi és oktatási ügyeit, sok-sok diplomázó hallgató szeretettel gondol vissza segítő - gondoskodó ügyszeretetére. 61

Next

/
Oldalképek
Tartalom