A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1981-1982
Az 1981/82. tanév története
számát is. Előre nem látott, a tanév folyamán ismertté vált feladatok miatt, illetve az Egyetem hatáskörén kívül eső intézkedésekre való várakozás miatt több alkalommal el kellett térni a tanév elején meghatározott testületi ülésrendtől, illetőleg munkaprogramtól. E körülmények természetesen kihatottak a kari testületekre is. A munka ott is megnövekedett és náluk is szükség volt rendkívüli ülésekre, a program módosítására. Előre nem tervezett feladatként került múlt év novemberében az Egyetemi Tanács elé megvitatás és állásfoglalás céljából a matematika fejlesztésének programjára vonatkozó akadémiai bizottsági javaslat. Márciusban a matematika oktatás-kutatás fejlesztésére hozott TPB határozat szerepelt a Tanács napirendjén és ekkor vált ismertté a Minisztérium ezzel kapcsolatos intézkedési terve is. Ebben a Minisztérium - egyebek mellett — célul tűzte ki az alkalmazott matematika kutató bázisának megteremtését Egyetemünkön. Ennek előkészítése itt ekkor már folyamatban volt. A rektor még februárban bizottságot küldött ki, amely tervet dolgozott ki a szükséges szervezeti és egyéb intézkedésekre. A matematika tanszékek, az Ábrázoló Mértani, valamint a Geomatria Tan szék tanszékcsoporttá szervezésére, valamint a létesítendő tanszékcsoport szervezeti és működési szabályzatára vonatkozó javaslatot az őszi félévben fogja tárgyalni az Egyetemi Tanács. Novemberben véleményezte a Rektori Tanács az ösztöndíjrendszer korszerűsítésére vonatkozó minisztériumi tervezetet. Erre természetesen számított az Egyetem, csak az nem volt ismeretes, mikor kerülhet sor erre a munkára és mikor kezdhetjük meg a végül is kibocsátásra kerülő űj rendelkezés bevezetésének előkészítését. Az Egyetemi Tanács a tervezettnél többször foglalkozott a 200. évfordulóhoz kapcsolódó kérdésekkel. Áprilisban rendkívüli egyetemi tanácsülés volt, amelyen a Tanács áttekintette és jóváhagyta a jubileumi tanév, a tervezett ünnepségek előkészítésére tett intézkedéseket, valamint határoza- tilag rendelkezett a további tennivalókról. Az állami és a társadalmi szervek vezetői és vezetői testületéi mind egyetemi, mind kari szinten külön-külön és közösen is sok és felelősségteljes munkát végeztek. E meglehetősen zsúfolt programú tanévben szerencsés körülmény volt az, hogy az Egyetemi Tanács és a kari tanácsok választott és meghívott tagjainak 3 évre szóló mandátuma a tanév lezártakor járt le. A 3 éves együttmunkál- kodás, a vezetésben való részvétel folytán szerzett tapasztalatok, a működési rend, a testületi munkamódszerek ismerete nagy könnyebbséget jelentett. Ugyanez elmondható a tárgyalásra kerülő jelentősebb anyagok előzetes megvitatására, véleményezésére hivatott — többségükben szintén 3 éve együttdolgozó — tanácsi bizottságokról, illetve bizottsági tagokról is. Május végén és június elején került sor az új egyetemi, illetve kari tanácstagok és póttagok megválasztására. A választások előkészítése már novemberben megkezdődött a munkák ütemtervének meghatározásával, a jelölő bizottságok tevékenységéhez szükséges anyagok, információk összeállításával. A Szakszervezet által szervezett jelölő bizottságok az év elején megkezdték a közvéleménykutatást, a jelöltként számba vehető személyek kiválasztását. Az előkészítés gondosságát és a jelölő bizottságok jó munkáját bizonyítja, hogy a választói gyűléseken kielégítő volt a részvétel és az esetek túlnyomó többségében megválasztották a közvéleménykutató munka eredmé10