A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1978-1979
In Memoriam
Több tudományos egyesületben tevékenykedik, ezekben időszakonként különböző tisztségeket lát el. * 1978. októberében a végzős hallgatókat búcsúztatja, életelveit adva útravalóul: „Legyetek és maradjatok szerényen öntudatosak, jóért, közért lelkesedők, kritikusak, őszinték, igazságot keresők és felháborodni tudók. A felszabadulás után 1949. január 1-vel demonstrátor, majd 1950 szeptemberében tanársegéd lett az 1946-ban létesített Repülőgépek Tanszéken, ahol 1953. december 31-ig igen eredményes oktatói munkát fejtett ki. A megindult repülőmérnökképzésben a repülőgép szilárdságtan című tárgy gyakorlatait vezette nagy érdeklődéssel, s e témakörben olyan tájékozottságot szerzett, hogy később, a Műszaki Főiskolán, majd a repülőgépészeti szakmérnöki szakon az előadások tartását is elvállalhatta. Ezeket az ismereteit alkalmazta kitűnő mechanikai érzékkel és nagy leleményességgel a tanszéken, két évtizeden keresztül végzett számtalan repülőgépszilárdsági kísérlet megtervezésében és lebonyolításában is. 1954 és 1957 között sikeres kitérőt tett a helikopter-tervezés területén. Mint az MHSZ Alagi Kísérleti Műhelyének mérnöke, részt vett egy háromlapátos rotorral bíró kísérleti helikopter tervezésében. Az eredeti elgondulású rotoragy-szerkezete szabadalmat kapott. 1957 szeptemberében — adjunktusként — visszakerült a Repülőgépek tanszékre. A tervezői munkája alapján kidolgozott „Helikopterek” című előadás a repülőgépész ágazat tantervébe választható, a szakmérnöki szak tantervébe pedig kötelező tárgyként került be. Eltávozásával szinte betölthetetlen űrt hagyott maga után e területen. 59 életévéből a Műszaki Egyetem falai között töltött 31 évet. Az áramlástan gépek lapátrezgéseinek laboratóriumi vizsgálata tárgykörből társszerzővel írt egyik dolgozatát a Magyar Tudományos Akadémia az 1959. évi pályázatán díjazta és külön dicséretben részesítette. Hatházi Dániel 1940-ben, még egyetemi tanulmányai befejezése előtt, csatlakozott a műegyetem aerodinamikai tanszéke mellett szervezett aerotechnikai intézethez, ahol — kiváló konstrukciós készségét hamar kimutatva — sikerrel vett részt különböző repülőgépek tervezésében. HATHÁZI DÁNIEL (Újkígyós, 1919. K. 19.-Békéscsaba 1978.IV.3.) 46