A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1978-1979

Nyugállományba vonultak

Gábor Endréné Kurtág Piroska 1913-ban született. A Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett középiskolai tanári oklevelet 1936-ban. A felsza­badulás után tanár, illetve iskolaigazgató volt. 1950-től a Közoktatásügyi Minisztérium­ban dolgozott. 1953-tól a KPTI, majd az ennek örökébe lépett Országos Pedagógiai Intézet munkatársa (1962-től főiskolai docens) volt. 1970-től dolgozik a BME Tanár­képző és Pedagógiai Intézetben egyetemi adjunktusi minőségben. Munkásságának javarészét az általános és középiskolai matematikatanítás korszerűsí­tésének szentelte. Munkájának eredménye érződik a hazai matematikatanítás minden szintjén, az általános iskola első osztályától a középiskola befejezéséig. Több tankönyvet, tanári kézikönyvet írt, számos cikke jelent meg a Matematika Tanítása, a Magyar Tudomány és a Köznevelés című folyóiratokban. Különösen jelentős szerepet játszik a hazai matematikatanításban „A geometriai transz- formációk tanítása az általános iskolában c. tanulmánya. Eredményeit külföldön is ismerik és elismerik. Közel egy évig foglalkozott a középis­kolai matematikatanulással Dienes Zoltán Sherbrooke-i Pszicho-matematika Intézeté­ben. Az itteni tapasztalatokat is hasznosította a UNESCO által kiadott „New Trends of Mathematics, Teaching’’-ban megjelent tanulmányában. A Tanárképző és Pedagógiai Intézetben elsősorban a műszaki oktató szakos hallgatók matematikaképzésével foglalkozott nagy szeretettel és hozzáértéssel. Surányi János professzorral közösen ő végzi az új általános iskolai tantervre épülő középiskolai matematikatanítás reform elvi irányítását. További tervei között szerepel tananyag, feladatgyűjtemény és felvételi módszer kidolgozása a műszaki oktató szakos levelező hallgatók számára. 1978-ban nyugdíjba ment, azóta Intézetünk félállásos munkatársa. Dr. Kőris Kálmán egyetemi docens nyugalomba vonult 1978. december 31-ével. 1910. július 8-án született Csikszentimrén. Ábrázoló mértan-matematika tanári okleve­lének megszerzése után több középiskolában tanított. 1945-től az Árpád Gimnázium igazgatóhelyettese, 1950től hasonló beosztásban működött az Oleg Kosevoj szovjet ösztöndíjas iskolánál, mint tanulmányi vezető, majd a II. Rákóczi Ferenc Katona Középiskola főtanára. 1946-tól megszakítással dolgozott az Ábrázoló Mértani Tanszéken, mint félnapos tanársegéd. 1958-ban tanársegéddé, 1959-ben adjunktussá nevezték ki. 1964-ben mű­53

Next

/
Oldalképek
Tartalom