A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1969-1970
Tudományos és szakirodalmi tevékenység az 1969. évben
munkáját képezi. A kutatás eredményességét bizonyítja, hogy az ez ideig kidolgozott eljárásokat a csúszózsaluzatos építés „Svetho” (Svéd—Magyar Rt.) szabadalmának építési technológiájához mellékelve, javasolt geodéziai ellenőrző módszerként kívánják megvásárolni. Megbízó: Mélyépterv. Fizikai távmérők geodéziai alkalmazása. A kutatás kiterjedt az NDK gyártmányú EOS fénytávmérő IV. rendű hálózatoknál történő, magyarországi körülmények közötti felhasználására. Kísérletsorozatot végeztünk, melynek alapján biztosítottnak látszik, hogy a műszer megfelelő átalakítás esetén alkalmassá tehető az integrált törésmutató meghatározására. Kisszámúmérések statisztikája. 2. 1969-ben egy kombináltan generált 120 000 kísérletből álló vizsgálatot végeztünk az Egyetem Razdan-3 számítógépével. Az eredmény eldöntötte, hogy kis mérésszámnál a klasszikus (Gaus-féle) hibaelmélet nem helyes és a valóságban nem a normális, hanem a /eloszlás (Student-féle) érvényesül. A kutatás annyiban fontos, hogy az új eredmények segítségével az oktatásban, a kutatásban és a gyakorlatban eddig sohasem használt, teljesen új, pontosabb és egyszerűbb mérés-kiértékelési lehetőségeket teremt. ÁSVÁNY- ÉS FÖLDTANI TANSZÉK Jegyzet Kieb Béla—Török Endre: Geológiai praktikum. Bp. Tankönyvkiadó, 1969. 168 p Szakdolgozatok Kertész Pál—Kása P.: Zúzottkavics-vizsgálatok általánosított zúzottkő-vizsgála- tokkal. = Építőanyag. 21. 1969. 8. sz. 292—299. Gálos M.—Kertész Pál—Kürti I.: Összeálló kőzetek műszaki megítélése alak- változási vizsgálatokkal. = Mélyépítéstudományi Szle. 19. 1969. 2. sz. 81—89. — Kőzetvizsgálatok triaxiális nyomócellában. = Építőanyag. 21. 1969. 11. sz. 417—422. Előadás Bauer Jenő: Szaunafürdők balneotechnológiai és terápiás vonatkozásai. (M. Balneoklimatológiai Egyes. Mosonmagyaróvár, 1969.) — Magyarország gyógy- és ásványvizei. (TIT. Gyula, 1969.) Nikolics K.—Nikolics K.-né—Bidló Gábor: Adatok a barbitursavszármazékok polimorfiájához. (MGYE. Bp. 1969.) Kertész Pál: Kőbányák kutatási problémái, a kőzetanyag minősítése magminták vizsgálata alapján. (Magyarhoni Földtani Társulat. Bp. 1969.) Kutatómunka Kristályszerkezeti kutatások. Elvégeztük a montmorillonit lebontási vizsgálatát fagyasztás hatására, valamint az illit gyengén lúgos pH-jú közegben való lebontását. A kőzetek Poisson-eífektusának elemzéséről. A kőzetek tönkremenetelében igen fontos kereszt- irányú alakváltozás létrejöttének elméleti tisztázása és laboratóriumi mérési metodika kidolgozása. Összefüggés az agyagos talajok ásványos összetétele és fizikai sajátságai között. A Scampton-féle egyenlet felhasználásával összefüggésvizsgálatot végeztünk a talajokban levő agyagásványok minősége és mennyisége, valamint a talaj folyási határa között. A kísérleti értékek jól egyeznek a gyakorlati meghatározások és az elméleti számítások között. A fizikai jellemzők ismeretében az agyagásványok minőségére és mennyiségére is következtetni lehet. 87