A Budapesti Műszaki Egyetem Évkönyve 1968-1969
In memoriam
tervezését. Tervezői gyakorlatát még az 1920-as években Dr. Kossalka János műegyetemi tanár tanszékén működő tervezői munkaközösségben szerezte. Kossalka professzor vezetésével számos tervpályázat kidolgozásában működött közre. Ipari munkáival párhuzamosan megalakulásától, 1947-től kezdve a Műszaki Főiskola Mechanika Tanszékének lett tanára és egyben a Fémtechnológiai tagozat vezetője. A Főiskola Pályafenntartási tagozatán a Tartók Statikája c. tantárgy meghívott előadója. Oktatói pályafutását azonban sokkal előbb, az 1920-as évek közepén kezdte. Mérnöki munkája mellett a Mávag tanonciskolájában matematikát és fizikát tanított. 1951-ben kapott megbízatást docensi minőségben a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán létesített új Mechanika Tanszék megszervezésére. Egyetemi tanárrá 1953 augusztusában nevezték ki. 1960—61. tanévben a Villamosmérnöki Kar dékánhelyettese. Az egyetemen végzett oktató- és nevelőmunkája mellett az iparral sem szakította meg kapcsolatait. Flaláláig tagja volt az UVATERV kollégiumának. Előadásokat tartott a Mérnök Továbbképző Intézet tanfolyamain és a Plegesztő Szakmérnöki tanfolyamon. Sok éven át előadta az Építőmérnöki Kar nappali tagozatán meghívott előadóként az „Acélszerkezetek gyártása és szerelése, hegesztése” c. tárgyat is. Tagja volt a Nemzetközi Hegesztési Egyesület (IIW) magyar szekciójának, a MTA Acélbizottságának, részt vett az OMFB munkájában is. Több szakkönyv, tankönyv, jegyzet megírása, társszerzősége, szerkesztése fűződik nevéhez. Munkájának elismeréséről több kormánykitüntetés, oklevél tanúskodik. DR. KARDOS ÁRPÁD (1925-1969) 1969. május hó 29-én, életének 44. évében hirtelen elhunyt dr. Kardos Árpád, egyetemünk Gépészmérnöki Karának professzora. Halálával példamutató, ígéretes pályafutás szakadt meg. Röviddel gépészmérnöki tanulmányainak befejezése után, 1951-ben aspiránsként került az akkori Szerszámgépek Tanszékre. Már aspiránsként is részt vett az egyetemi oktatásban. A Szerszámgépek és a Gépgyártástechnológia Tanszékek egyesítése után 1955-ben adjunktussá nevezik ki. Ezt követően fejezi be kandidátusi disszertációját, amelynek alapján a műszaki tudományok kandidátusa fokozatot nyerte el. Disszertációjában az alumíniumötvözetek meg- munkálhatóságának kérdéseit dolgozta fel, és ezzel egy elhanyagolt terület kutatásait alapozta meg. Életének ezt követő termékeny évtizedében is a forgácselmélet tisztázatlan kérdéseinek kutatásával foglalkozott, miközben egyetemünk egyik legelismertebb oktatójává és nevelőjévé válik. Két tankönyvet és nyolc jegyzetet írt. Kiemelkedő munkásságának elismeréseképpen 1961-ben docenssé, 1965-ben egyetemi tanárrá nevezik ki. Kutatómunkájában az a törekvés vezette, hogy a költséges éltartam vizsgálatokat lerövidítse és tudományos alapokra helyezze. Felismerte, hogy az éltartamot befolyásoló hőjelenségek vezethetnek kedvező megoldásokhoz. Különös gonddal végzett kísérleti eredményeit „Relation of Cutting Temperature to Tool-Life in Turning of Aluminium Alloys” címmel publikálta 1961- ben, külföldön is érdeklődést keltve. Miután elgondolásai igazolást nyertek, tudományos módszerekkel kezdte meg a rövidített módszerek vizsgálatát, és 187
