M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943

Harmadik rész - Az 1943/44. tanév megnyitása

428 íeki Pál úttörőén hangoztatta, annyira különlegesek, hogy nem vehetjük át egyszerűen a fejlettebb külföld vívmányait, hanem magunknak kell a mi viszonyaink között termelésünk legalkal­masabb feltételeit megállapítanunk. Mindehhez természetesen anyagi eszközök is nélkülözhetetlenek. Teljes tudatában vagyok az államháztartás nehézségeinek, mert ma elsősorban kétség­telenül honvédelmünk fejlesztése a legégetőbb szükség. Azon­ban, ha valamikor, akkor most éljük azt a kort, amelyben a hadsereg technikai felkészültsége és anyagi utánpótlása az alap, amely nélkül egyetlen hadsereg sem működhetik eredmé­nyesen. Mind a két cél, a tehnikai felkészültség és az anyagi utánpótlás fejlesztése elsősorban a Műegyetem kellő működé­sén alapszik. Ezért engedje meg kultuszkormányunk, hogy e helyről azt a hazafias kérést fejezzem ki, hogy Műegyetemünk és ennek keretében mezőgazdasági és állatorvosi karunk inten­zívebb működésének feltételeit legyen kegyes megteremteni. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Az egyetem működésének célja kettős; az egyik a tudo­mány művelése, a másik a tudomány terjesztése, tehát az egye­temi ifjúság tanítása. Ezért most néhány szóval egyetemünk hallgatóihoz fordulok. Szívem egész melegével, szeretettel kö­szöntőm önöket. Tudom jól, hogy a mai egyetemi ifjúság sorsa nagyon nehéz. Magukat ma részben a háborús segédszolgálat terheli, különösen a leventekötelezettség. Az erre szükséges idő beosztásában közbenjöttünkre a hadvezetőség nagy előzékeny­séget tanúsított, aminek viszonzásaképpen az egyetemi ifjiíság fegyelmezett és kötelességtudó magatartását remélem. Ez ha­zafias kötelességük. E szolgálaton kívül is mindnyájukat ter­helik még a háborús élet egyéb nehézségei, sőt gyakran a köz­vetlen részvétel a harci cselekményekben is. Ily körülmények között a nyugodt elmélyedés nehéz és gyakran csak fokozott önfegyelmezéssel lehetséges a kényszerűen sürített tanulmá­nyokban. Mégis ez a legfőbb kötelességük önmaguk iránt és a köz iránt. Mert a maguk munkája az élet viharában lesz maj­dan az ország munkája, amellyel ez a nemzet helytállhat a né­pek könyörtelen versenyében. Az előttünk álló év az első világ­háború és sötét következményei óta ily értelemben is a legnehe­zebbnek ígérkezik. E helyről komolyan, de atyai benső szere-

Next

/
Oldalképek
Tartalom