M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943

Harmadik rész - Az 1943/44. tanév megnyitása

415 hogy egyes nagyobb kéréseinket nem volt módjában teljesí­teni. Meleg köszönettel fordulok dr. Mártonffy Károly és dr. Molnár Andor Öméltóságáikhoz, akik ügyeinket mindenkor igaz jóindulattal intézték. Meg kell köszönnöm Ottó László miniszteri tanácsos úr ügybuzgó támogatását, amellyel a kü­lönböző építkezések során előállott nehézségeket segített le­küzdeni. Szívből fakadó meleg köszönetét mondok a Tanács tag­jainak, külön is a rectori Tanács tagjainak és minden tanár­társamnak szíves segítségükért. Elismerés és köszönet illeti meg az egyetemi hivatalok vezetőit, élükön Dr. Badics Aurél tanácsjegyző úrral és mindazon tagjait, akik a hallgatóság nagy száma révén rendkívül felduzzadt adminisztráció nehéz munkáját önfeláldozó szorgalommal végezték. Büszkeséggel emlékezem meg és bensőséges köszönetét mondok az ifjúságnak komoly, férfias, fegyelmezett magatar­tásáért, melyet az egész tanév folyamán tanúsított. Az ifjúság teljes mértékben megértette a sorsdöntő nagy idők intő szavát és nem engedte magát semmiféle külső befolyástól zavartatni. A főgondja az volt, hogy kemény munkával súlyos kötelességé­nek eleget tudjon tenni. Külön is meg kell emlékeznem arról a szép eredményről, mélyet a saját hallgatóink köréből kikerült ifjúság-vezetők a le­vente-oktatás terén értek el. Mindenesetre kívánatos, hogy a le­vente-oktatásnak egyetemünkön immár két éve jól bevált rend­szere továbbra is fenntartassék. Hallgatóink a sport terén is jelentős eredményeket mutat­tak fel, amennyiben 38 főiskolai bajnokságot nyertek, a céllö­vésben és síelésben pedig a legkiválóbbak voltak az országban. Ifjúságunk komoly, érett viselkedése biztos záloga a ma­gyar jövőnek és ezért a helyzet minden súlyossága ellenére is rendületlen hittel és bizalommal kell tekintenünk a jövőbe. Az idén volt száz éve annak, hogy Vörösmarty megírta a Szózatot. > A Szózat intelmei ma fokozott mértékben időszerűek és meg kell őket szívlelnie mindenkinek. Minden magyar életparancsa kell hogy legyen a költő szava: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sorskeze: itt élned, halnod kell.“

Next

/
Oldalképek
Tartalom