M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943

Harmadik rész - Az 1943/44. tanév megnyitása

412 azonban legnagyobb sajnálatunkra nem volt lehetséges. Némi segítséget nyújtottak a két félév végén egyeseknek juttatott jutalmak. Az oktatásban és a laboratóriumi gyakorlatokban még különös megterhelést jelentett a gépészmérnöki osztályban tar­tott pótsemester. Ugyanis az iparügyi minisztérium kezdemé­nyezésére, a honvédelmi minisztérium erőteljes támogatásával az a kívánság merült fel, hogy a gépészmérnöki osztály kilen­cedik féléve hagyassék el avégből, hogy már közvetlenül a nyolcadik félév után meg legyen az oklevél szerezhető. Meg­állapítható azonban, hogy az e célból május és június hóban tartott pótsemester nem elégítette ki a várakozásokat, mert úgy a tanároknak, mint a hallgatóknak olyan túlterhelését jelentette, mely az oktatás kellő hatásfokának rovására ment. A fennforgó mérnökhiányon mindenesetre többet segít az az észszerű szervezés, mely azt biztosítja, hogy a mérnök a hon­védelem keretében is mérnöki munkát végezzen, mégpedig azt, amelyre tudása és gyakorlata legjobban képesíti, öröm­mel állapítható meg, hogy a honvédelmi minisztérium részé­ről ez a gondolat a legmelegebb támogatásra talált. Meg kell még emlékezni azon nagy gondról, melyet a légitámadással szemben való védekezés jelent. Egyetemünk dunaparti épületeiben — ahol a közgazdaságtudományi kar nagy hallgatóságú előadásai is tartatnak — 2000—2500 hall­gató is tartózkodik. Nyugodt lelkiismerettel nem lehetett arra a tavaszkor hangoztatott kényelmes álláspontra helyezkedni, hogy nappal pedig nem lesz légi támadás. Ezért még tavaszkor el kellett kezdeni azon építkezéseket és berendezéseket, melyek révén a főépületben a központi fűtés ú. n. cső-alagútja a nagy­számú hallgatóság részére légoltalmi óvóhelynek felhasznál­ható legyen. Ezen boltozatos alagutak az alagsor alatt foglal­nak helyet, teljesen földbe ágyazva és felettük öt erős födém van. Biztosítva van továbbá, hogy légi riadókor az alagútban elhelyezett gőz- és gázvezetékek rögtön elzárassanak. Az elmúlt tanév eseményei sorában mély fájdalommal kell megemlékeznem arról a nagy veszteségről, mely egyete­münket, a magyar tudományt érte dr. Bados Gusztáv, Ziper- nowsky Károly és dr. Wellmann Oszkár professzorok elhúny- tával. Dr. Kudos Gusztáv egyrészt mint mathematikus, más­részt. mint a műegyetemnek három éven át rektora, hervad­

Next

/
Oldalképek
Tartalom