M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1942-1943

Második rész - Ünnepélyek, jelentések

161 tehetősebb bajtárs megértése, áldozatkészsége és szeretete jegyében. Ezt a célt tűzte ki Bornemisza Géza első vezérsége idején megalkotott alapszabályunk, ezt szolgálta csoportról-csoportra híven őrzött szokásrendünk, ezt tanúsítja évkönyveink minden lapja József főherceg tábornagy úr ö királyi fensége magas védnöksége, fáradhatatlan támogatása s buzdítása mellett, Rohringer Sándor, dr. Pattantyús Ábrahám Géza, majd dr. Mi- hailich Győző magistersége és Vér Tibor, Nyúl Gyula, Tömböly Dénes primussága alatt — hogy vezéreink érdemes és hosszú sorozatából csak az elsőket említsem — s ennek kőben-vasban való — nem merevülése, hanem életet adó s biztosító — meg­testesülése a Hungária Mérnökifjúság Háza, melynek ma alap­kőletételéhez érkeztünk. Az elmúlt negyedszázad azt mutatta, hogy emlékeinket megőrizni, hagyományainkat ápolni, szolgálatra nevelő hivatá­sunkat teljesíteni ideig-óráig bérelt konstantékban, vendéglők alkalmi különtermeiben, hangversenytermek dobogóin s tánc­termek padlóin nem tudjuk. A Hungária Ház kezdettől fogva kísértő gondolata testet ölteni mégis sokáig nem tudott, az ötletszerű akciók lelkes so­rozata húsz küzdelmes év alatt is csupán húszezer pengőt ered­ményezett és a megvalósulás lehetőségével csak azóta kecseg­tet, amióta egy Műegyetemi Diákotthon felállításának hiva- taios vonalon is több mint negyedszázada fennálló tervével kap­csolódott. Egy Diákotthon gondolatával, mely az ország legtávolabbi részeiből is az egyetlen műszaki főiskolára, az ország zsúfolt s legszerényebb igények mellett is költséges fővárosába a vidék széles rétegeiből tóduló mérnökifjúság legalább egy részének, a legtehetségesebbnek s legmegbízhatóbbnak otthont ad s közös helyiségeivel összejöveteleinkre nemcsak lehetőséget nyújt, ha­nem azoknak méltó keretet is biztosít. Tömböly Dénes országgyűlési képviselő, s dr. Vály Ferenc fővárosi törvényhatósági bizottsági tag bajtársaink szíves köz­vetítésével, Szencly Károly polgármester úr megértésének s műszaki tanácsnokai, vitéz Becske Kálmán s Dörre Endre baj­társaink meggyőző érvelésének köszönjük, hogy a főváros ne­Mftegjretem évkönyve. 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom