M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942

Harmadik rész - Az 1942/43. tanév megnyitása

467 úr érdeme, aki időt és fáradságot nem kímélve mindig közbe­lépett, valahányszor újabb nehézség fenyegette az építkezés folytatását. Ugyancsak nagy része lesz neki benne, ha — mint komoly kilátás van rá, — a menza és internátus építése a jelen tanévben megkezdődik, hogy hallgatóságunk immár tűrhetetlen állapotú lakásviszonyainak és élelmezésének súlyos kérdését megoldja. De elhelyezési bajainkban még a menza és internátus fel­építése is csak részleges segítséget jelent. Országunk örvendetes megnagyobbodása és mérnöki szak­jaink belterjesebb művelése következtében ugyanis egyre tovább özönlik az érettségiző ifjúság pályáink, különösen az erdészet felé. Ezidén pl. 298 első éves kérte Karunkra felvételét, s ha több mint száz kérvényezőt el is utasítottunk, még mindig 185 új hallgatót kell elhelyeznünk. Emellett azonban ezidén már a második évfolyamon is 140-es létszám mutatkozik, s ter­mészetesen jövőre a harmadikon is jelentékeny többlet várható. De enélkül is a folyó tanévben már 583 beiratkozott hallgató elhelyezéséről kell a trianoni keretekhez szabott épületeinkben gondoskodnunk. A szükségből rajztermül is használt tantermek, valamint a laboratóriumok férőhelyeit mindez legtöbbször messze túlhaladja, úgy hogy már ezidén is az új épület hasz­nálatbavétele ellenére igen komoly zökkenők fenyegetnek. Ide­jében mutatunk reá minderre, amíg még van idő a bajt elhárí­tani, mert jövőre a hallgatói létszám még további emelkedésével kell számolnunk. A megoldás módja a kémiai épület létesítésében adódik. Ezáltal nemcsak a vegyészeti és rokon tanszékek jutnának a jelenlegi elavult, helyesebben kezdetben sem annak készült és tűzveszélyes épület helyett korszerű elhelyezéshez, hanem a fel­szabaduló régi épületben tanszékeink átcsoportosításával a többi helyszükséglet is kielégítést nyerhet. De nem szándékszom kedves Vendégeinket bajaink és szük­ségleteink felsorolásával tovább untatni. Alapos megokolásunk kíséretében ezek amúgy is főhatóságaink előtt fekszenek. Az épületekben mutatkozó hiányok felemlítésére is csak az új épület örvendetes elkészülte indított, hogy eloszlassam azt a netáni tévhitet, mintha most már e téren nagy hiányunk nem lenne. 30*

Next

/
Oldalképek
Tartalom