M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942

Harmadik rész - Az 1942/43. tanév megnyitása

463 évben egy helyi kifőzővei egyeztünk meg, aki vállalta a menza­szerű étkeztetést. A jelen tanévben szintén ehhez a teljesen nem megfelelő módhoz voltunk kénytelenek fordulni. Végleges meg­oldás majd csak a tervbevett internátus építkezésével kapcsola­tosan lesz lehetséges. Külön ki kell még emelnem a Szent Imre Kollégium igaz­gatóságának szociális érzéséről tanúskodó nagylelkű segítségét, amelyet ifjúságunknak juttatott, és pedig az előbb említett 8 hallgatónak teljesen ingyenes étkeztetésén felül a benn­lakóknak nyújtott tartásdíjkedvezmény címén adott segély 3925 P. Egyes künnlakó egyetemi hallgatóknak nyújtott tandíj- és beiratási díj segély 631 P. Ifjúságunk örök hálája kíséri a nemeslelkű adakozókat. A Kar részére beérkezett egyéb segélyeket és adományokat a következőkben részletezem: 1. Imre Sándor dr. múlt évi rektor 12.500 P-t adományozott a tervezett internátus céljaira, amelyen vászonneműt vettünk. 2. Az Aluminiumérc Bánya- és Ipar R.-T. jubileum adomá­nya, amelyet egyes kohómémöki tanszékek felszerelésére for­dítottunk, 25.000 P. 3. Vizer Vilmos, bányaügyi főtanácsos, a M. A. K. vezér- igazgatója az ásvány-földtani tanszéknek Felsőbánya vidékéről értékes ásványokat adományozott. 4. Weiss Manfréd R.-T. Deniflée igazgató kezdeményezé­sére egy általa szerkesztett Sondericker-Farmer-rendszerű fárasztógépet küldött karunk anyagvizsgáló intézete részére, kb. 500 P értékben. 5. A Reichsforschungsamt a növénytani intézet részére 10 gr kémiailag tiszta uránt küldött. 6. A V. K. M. segélye a sportpálya évi bérének fedezésére 1500 P. 7. A Műegyetem rektorának adománya testnevelési célokra 1500 P. .8. A Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesülete a kari kémiai tanszékek részére spectograph beszerzésére 7500 P. 9. Szent-Istvány Tibor úr 6 drb-ból álló értékes régi fegy­vergyűjteményt ajánlott fel és 2 drb-nak letétbe helyezését kérte a Kar vadászati gyűjteménye részére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom