M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Harmadik rész - Az 1942/43. tanév megnyitása
452 oktatásügyi minisztérium jóindulata lehetővé tette egy új épületnek az elmelését, amely magában foglalja két tanszéknek és pedig a matematikai és az ábrázoló geometriai tanszéknek helyiségeit, továbbá egy 22U személyes előadó- és egy 102 munkahelyes rajztermet. Az épületnek az első tervek szerint még az elmúlt tanév telén kellett volna elkészülnie, de a háborúval kapcsolatos anyaghiány és egyéb nehézségek bizony többször is megszakították az építkezés tervszerű menetét, ám mégis sikerült elérni, hogy az épület egy-két hét múlva már átadható lesz rendeltetésének. A két tanszéknek átköltözésével ismét megürül egy-két szoba, amelyet más tanszékek szükségleteinek kielégítésére lehet majd hasznosítani. Tudom, hogy ez az új épület sem oldja meg még a legégetőbb szükségletiek kielégítését sem, de mégis nagy lépést jelent a megoldás felé és ezért őszinte köszönet illeti mindazokat a tényezőket, akik a munka végrehajtását elősegítették. Az építkezéssel kapcsolatban kell megemlékeznem arról a megértő támogatásról, amelyben a vallás- és közoktatásügyi minisztérium testnevelő csoportja részesített bennünket, és 8740T1 +1400 P = 10.140T1 P-s adományával lehetővé tette tornatermünknek korszerű átalakítását. Az eddig kifűthetetlen terembe közbenső mennyezetet építettünk, új mosdó- és öltözőhelyiséget létesítettünk. Ugyancsak újabb 2000 P hitelt kaptunk új tornatermi kályha beszerzésére. Kari uszodánkat 2794 P 40 fillér összegű adománnyal újra használható állapotba hoztuk, őszinte köszönetét mondok e helyről a testnevelő csoport főnökének, * hogy nagy szeretettel karolta fel ifjúságunk testnevelését. Karunkon azonban nemcsak a szorosan vett egyetemi férőhelyekben van hiány, hanem a megszaporodott hallgatóságnak lakáshoz juttatása is mindinkább nehezebbé válik. Sopron városa nem tud megfelelő hajlékot adni a közel 6—700, részben beiratkozott, részben szigorlatok és elmaradt vizsgáik letétele miatt itt tartózkodó hallgatóinknak, akiknek csak alig 8%-a soproni vagy közel vidéki. A kevés rendelkezésre álló megfelelő magánlakás ára szinte megfizethetetlen, és így hallgatóink nagy része lakásra alig alkalmas, az egészségügyi követelményeknek meg nem felelő helyiségben kényszerül meghúzódni, avagy a közeli falvakban fedelet keresni. Ezt a nehéz helyzetet érezte át Sopron városa is, amikor még a múlt év augusztusában tartott közgyűlésén — amint az hivatalbeli elődöm tavalyi beszámoló-