M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942

Harmadik rész - Az 1942/43. tanév megnyitása

443 Befejezésül néhány szóval az ifjúsághoz fordulok. Meleg szeretettel szólok hozzájuk, mint az aggódó szülő, mikor azt látja, hogy gyermekeinek nehéz sors jutott osztály­részül. A mai rendkívüli súlyos idők dacára is örömmel látjuk, hogy sokan jönnek egyetemünkre, melyen pedig a tanulmányok igen nehezek, sok munkát, kitartást és anyagi áldozatot kíván­nak. Az elmúlt évben mégis a mi egyetemünk volt a legné­pesebb. Nyilván csak azok jönnek ide, kik hivatást éreznek ma­gukban és teljes tudatában vannak a mérnök, a mezőgazda, az állatorvos, a közgazda alkotó és termelő munkája nagy jelentő­ségének és mint jó magyarok, szent kötelességüknek tartják eze­ket a nehéz studiomokat elvégezni avégből, hogy a nemzet hon­védelmi és gazdasági erejét öregbítsék. Ügy látom, hogy ifjúságunk megérti az idők szavát, telje­sen átérzi a súlyos helyzetet és igyekszik magát mentői hatal­masabb szellemi fegyverzettel a jövő küzdelmeire felvértezni. Csak azt a kérést intézem az ifjúsághoz, hogy ne engedje sorait semmiféle szélsőséges jelszavakkal megbontani. Az augusztusi csillaghullás idején lehullott a nemzeti re­ménységek egyik fényes csillaga. Vitéz nagybányai Horthy István hősi halála, nemes élet­munkája, mint tündöklő példaadás világítja be a magyar jövő sötét útjait. Minden magyar ifjú Tőle vegyen példát, hogy mi­kép kell a nemzet iránti szent kötelességeket komoly, kitartó munkával és önfeláldozó hősiességgel teljesíteni. Ma inkább, mint valaha szükség van sziklaszilárd egy­ségre. Mint egy nagy család tagjainak, különösen meg kell be­csülnünk, szeretnünk kell egymást. Katolikus és protestáns, ifjú és öreg, a középosztály és a munkásság, gazdag és szegény egy harcos frontba kell hogy tömörüljön, és minden ereje meg­feszítésével kell a jobb magyar jövőért szívós kitartással, fana­tikus hittel a magyar jövőben, keményen küzdeni. Erősen dolgozni kell mindenkinek és el kell érni, hogy min­den dolgozó magyar boldogulni tudjon e hazában. Ezen kemény munka mellett azonban meg kell tanulnunk sok mindenről le is mondani, amint azt a német és a finn nem­zet csodás példája mutatja. Ezek a kegyetlenül nehéz idők, ke­mény megpróbáltatások a nemzet erkölcsi erejét hatalmasan fel

Next

/
Oldalképek
Tartalom