M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942

Harmadik rész - Az 1942/43. tanév megnyitása

422

munkra az egész világ felfordulásában és Egyetemünk sajátos, külön bajai között is hazánk megmaradása a mindenen uralkodó kérdés; nem halaványodott el pillanatra sem az a gondolat, hogy Magyarország és benne a magyarság megtartása a feladatunk, mindannyiunk személyes feladata. Nemzeti tudatosságunk és a nemzet sorsáért való felelősségünk azt követelte, hogy e feladat szolgálásával esilapítsuk nyugtalanságunkat: igyekezzünk megtenni mindazt, ami a megmaradáshoz szükséges erő megtartása és fokozása céljából éppen a mai tennivalónk, ezé az intézményéi, ezé a testületé, egyenkint e testület tagjaié.

Ezt a mértéket alkalmaztuk magunkra és egymásra. Iparkodtunk elvégezni a reánk jutott munkát, kiki a maga helyén, teljes erejével, ahogyan lehetett. Ha csak a jó szándékot és a lehetőségeket vetnők össze, akkor a lelkiismeretünk most nyugodt lehetne. De csak akkor lennénk nyugodtak, ha amit végezhettünk, azt éppen az Egyetemünk munkásságához fűződő nemzeti érdekek szempontjából elégnek is tarthatnék. Azonban a lehetőségek mind szűkebb térre szorultak. A háborús élet lelki és anyagi terhei megnövelték az egyetemi mnnka benső akadályait, nem engedték kellően pótolni egyes helyeken már égető hiányainkat, szaporították és mélyítették az útunkon lévő zökkenőket. Ezek miatt életünk a múlt tanévben napról-napra terhesebbé vált.

De ugyanakkor éppen az általános nehézségek erősítették bennünk a kitartást, mert ha lehet, még élesebben világították meg, hogy Egyetemünk széles munkaterének, a különféle szakemberek itteni nevelésének milyen életbe vágó jelentősége van megmaradásunk, megerősödésünk, az eljövendő újjáépítés érdekében. Ez arra ösztönzött mindenkit, hogy pihenés nélkül küzdjön legalább a munka eddigi színvonalának fentartásáért és javulásának feltételeiért.

Ez a küzdelem nem volt könnyű, de az év folyamán mindinkább hatalmasan erősített bennünket az a keserves tapasztalat, hogy minden szabad pillanatunkban a harctéri küzdelem képe állott elénk. Folytonosan azokra kellett gondolnunk, akik most nálunk sokkal többet és nem csupán lelkileg szenvednek, roppant messzeségben, szörnyű harcokban percről-percre közvetlenül teszik kockára életüket érettünk és helyettünk is. Szinte ki sem lépett tudatunkból az aggodalom katonáink éle-