M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1941-1942
Második rész - Ünnepélyek, búcsúztatók, jelentések
352 tudják megállani a helyüket, mikor és vájjon hogyan jöhetnek onnan vissza?! Ha pedig doktoraink között a leányokra gondoltunk, az ő jövőjük is ugyanezekkel a kérdésekkel kapcsolódott a lelkűnkben; a nők sorsa, munkatere, boldogulása és boldogsága azon fordul meg: mi lesz a férfi-ifjúsággal, mi lesz a nemzet sorsa e háborúnak a végén? Ezekre a kérdésekre senki sem felelhet biztonsággal, de mindenkinek keresnie kell magában a feleletet. Amint ezt keressük, azt találjuk, hogy nagyon sok fordul meg azon: milyenek lesznek, milyenné válnak az egyelőre vagy állandóan itt- honmaradók! Egyenesen meg akarom mondani: bennünket is újra meg újra elér a kísértés, hogy a magunk szakszerű munkájának jelentőségét kisebbnek nézzük a háború közvetlen feladataiénál; belőlünk sem tűnik el egy pillanatra sem az a gondolat, hogy az most mindennél elébbvaló; mindennek az értékét szerintünk is az szabja meg: mennyire fokozza a hadrakelt sereg erejét, menynyire növeli az itthoni felkészülés alaposságát, mennyire szilárdítja akaratunkat a háború győzelmes végigküzdésére és a hitünket, hogy számunkra jobb jövendő következik. Ezt így nyíltan elismerve, bennünk, egyetemi tanárokban mégis mindig felülkerekedik az a meggyőződés, hogy teljesen eltelten a most folyó küzdelem óriási, sorsunkat eldöntő nagyságától, mégis, sőt annál inkább híven, pihenés nélkül teljesítenünk kell a magunk mindennapi kötelességeit. Magunkra kell erőltetnünk a lelki nyugalmat, megfeszítnünk teljes erőnket — hiszen a mi munkánk is egyik része a nemzet életének s az élet csak akkor térhet majd vissza a medrébe, ha az itthondol- gozók mindent elvégeznek, amire itthon szükség van. Csak ekkor remélhetjük, hogy a harcból visszatérőkkel becsülettel kezet foghatunk, ha addig itthon helyettük is dolgozunk, mint ahogyan ők odakinn helyettünk is küzdenek és szenvednek. Íme, Doktor Urak s Doktor Kisasszonyok, bennünket teljesen a rendkívüli időnek, a bizonytalan jövőnek a gondolata hat át. Azért szóltam erről, mert ez az Önök sorsának a gondolata is. Kívánjuk, hogy ahogyan mi igyekszünk leküzdeni a napról- napra való dolgozás külső-belső akadályait, ahogyan mi mindig előre nézünk, hogy a nehéz idő hordozását másoknak megköny- nyítsük: ugyanúgy tudják önök is valamennyien a jelennel
