M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1940-1941
Harmadik rész
315 megbecsüli a becsületes és tisztességes munkát és annak végrehajtóját. Ebből érthető az a történeti tény, hogy az első munkásjóléti intézmények csíráját éppen az őstermelés egyik legrégibb mérnöki munkaterületén, a bányászat terén találjuk meg. Avagy nem a mérnök magas szociális érzését mutatják-e ma is a nagyobb iparvállatok mintaszerű munkásjóléti intézményei, amelyekkel szemben a mezőgazdasági munkások ezeknek úgyszólván teljes hiányával sínylődnek. A mérnöknek a gazdaságosságra való törekvéséből ered a közfelfogás szerint az a szemére vetett vád, hogy gondolkodása anyagias, mindig csak a célszerűséget látja szeme előtt, gépnek nézi az egész világot és érzéketlen a szép iránt. Ez alól a vád alól csak az építészmérnököt menti fel a közvélemény, sőt az építészetet a képzőművészetek közé sorolja. Az ész munkáját megszépíti a szív, éppúgy a mérnöki célszerűséget a „szép“-re való törekvés. A mérnök minden alkotásában — a célszerűség mellett — a szépre is törekszik. És ha vannak, vagy voltak — még az építőművészet terén is — különösen átmeneti időkben a célszerűséget és az anyagszerűséget túlzó, rövidéletű kisiklások, a mérnök szépérzékét igazolják alkotásainak ezrei. Milyen szép és mily erőt fejez ki pl. egy áramvonalas gyors- vonati mozdony, mozgalmas képet ad a munka menetéhez szabott nagy stílű gyártelep, lenyűgöző a nagyolvasztó fényét tükröző vasgyár, kedves képet ad terephez és a környezethez simuló út, annak merész, de szép ívelésű viaduktjai; a magasból, az erdők fenséges csendjéből letekintve a völgy alján, a kanyargó patak és a mellette kígyózó erdei vasút mellett épült fűrésztelep nyüzsgő munkásaival a szemet is gyönyörködteti. Természetes, hogy a mérnöki létesítmények szépségeit felisSpengler Osvald, Der Untergang des Abendlandes című merni meg is kell tanulni, de éppen annyira szükséges bizonyos iskolázottság a képzőművészet remekeinek élvezetéhez is. közismert munkájában szemére veti a mérnöki kultúrának, hogy legpregnánsabb teremtménye, a gép rabjává teszi megteremtőjét, az embert. Az emberiség számbeli gyarapodása, valamint a gépkultúra szerinte oly pályára készteti, amely nem ismer sem megállást, sem visszaútat. A gép a munkásokon kívül rabszolgájává teszi a vállakozót és a mérnököt is, nem pedig urává. A közgazdaságot is gépi gazdasággá alakítja át. A mérnök csak szervező és kezelő központja ennek a gépvilág-
