M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940

Első rész - Beszédek

96 Kegyelmes Urak! Hölgyeim és Uraim! Legyen szabad csak nagy vonásokban ismertetnem ama érdemeket, melyek a Kart említett határozatára késztették. Azt hiszem, hogy egy mérnöki munkában, elméleti és kísérleti kutatásban s irodalmi működésben felette gazdag életről így is meggyőző képet adhatok. Rehbock Tivadar úr, mint régi, protestáns frankfurti csa­lád sarja, 1864-ben Amsterdamban született. Tanulmányait a müncheni és berlini műegyetemien elvégezve, az építési gya­korlatban tevékenykedett és statikai kérdésekkel foglalkozott. A Regierungsbaumeister-i fokozatot elérve, a berlini vízművek mérnöke lett. Csakhamar azonban számos nagyobb, szinte valamennyi világrészbe szétszórt vízimű tervezésére nyert megbízást. Talán elég, ha megbízatása körét, melynek középpontja természete­sen Európára esett, három ponttal leszögezem. Délamerikában a La Plata folyó és a Bahia Blanca-öböl erődítéseivel, Dél- afrikában a német gyarmatok völgyzárógátjaival és öntöző­műveivel, Kínában a Hoang-Ho folyó szabályozásának felada­tával. 1899-ben a nemzetközi hírnévnek örvendő fiatal vízépítő­mérnököt a karlsruhei műegyetem vízépítéstani tanszékére hívta meg. Hangsúlyoznom kell, hogy e meghívásnál a leendő professzor egy laboratórium felállításához ragaszkodott. Ebben — a csakhamar világhírű — kísérleti intézetben ugyanis később nemcsak számos német hidraulikai kérdés vizsgáltatott meg modelleken, hanem a hollandi Zuider-tó zárógátjai és zsilipéi­nek kérdése is, továbbá több svájci vízerőtelep és egy nagyobb török öntözőcsatorna duzzasztóművei. Rehbock tanár úr laboratóriumában ezenkívül számos, elméletileg egyelőre megközelíthetetlen probléma is kísérleti megoldást talált és az itt folyó kísérletek nagyban hozzájárul­tak ahhoz, hogy a hidromechanika egykori, ökölszabályoktól hemzsegő képe mai fejlett alakját felvette. A Rehbock-féle fogazat és a bukógáton való vízmérés ennek a tevékenységnek csak két általánosan ismert példája. És végre nyerjen említést Rehbock titkos tanácsos úr számos kisebb értekezése mellett egy-két nagyobb irodalmi műve, mint pl. a Duzzasztóművekről külön, vagy erről a Mű­

Next

/
Oldalképek
Tartalom