M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940
Első rész - Beszédek
86 többé-kevésbé mindig személyes és sokszor meg sem ismételhető élményen alapuló fogalmaikat csak hosszú mondatokkal tudják megközelíteni. Míg a természettudományokban a fogalmak közötti kapcsolatok fejlesztése a jelrendszer segítségével igen gazdaságosan történik, addig a nem exakt szellemi tudományokban a tautológiák, sajnos, elkerülhetetlenek. Az exakt szellemi tudományokban, pl. a logikában viszont már szintén történtek kísérletek a jelbeszéd alkalmazására — itt a Boole által megalapított logikai algebrára gondolok —, erre azonban általánosságban, éppen a nem exakt szellemi tudományok fogalmainak említett minősége miatt sor nem kerülhet. Nem szabad azonban azt hinnünk, hogy a matematikának a fizikában jelenleg használatos módszerei a természettudományok haladása szempontjából is abszolút célszerűek, illetőleg mindig megfelelőek maradhatnak. A Newton-féle infinitezimális matematika nagyszerűen megfelelt és ma is megfelel a klasszikus fizika, a kontinuumok fizikája számára, de mióta a „natura non facit saltus“ elvét a tapasztalat megbuktatta, kezdi helyét egy másik matematikának, a valószínűségszámításnak, a statisztikai matematikának átadni. Rámutattunk már, hogy milyen téves és így a tudomány haladására is milyen káros volt bizonyos filozófiai tételeket, mint posztulátumot, vagy akár csak mint hipotézist is elfogadni. Nincsen ez azonban sokkal másképpen a természettudomány és a matematika viszonylatában sem. A matematika a logikai lehetőségek tudománya, a természettudomány ellenben csak a logikai valóságoké. A matematikának a természettudományok kifejlődésében óriási szerepe volt éppenúgy, mint a természettudománynak a matematikai kutatás irányításában és ez a kölcsönhatás mindig meg is fog maradni, de nagy tévedés és nagy hiba volt a filozófiai előítéletekhez hasonlóan, holmi a priori harmóniát tételezni fel matematika és természettudomány között. A kísérleti természettudomány feladata kétségtelenül abban csúcsosodik ki, hogy a tapasztalatokat egy matematikai jelrendszerbe illessze be, de ennek a jelrendszernek a fejlesztése nem a matematika, hanem az elméleti természettudomány feladata, tehát elsősorban szintén természettudományi feladat. Nem tagadjuk a matematikai gondolkodás nagy heurisztikus értékét a természettudományos kutatásban, de nagy hibák is történtek már abból kifolyólag, hogy puszta matematikai analógiáknak a kelleténél nagyobb súlyt t
