M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940

Első rész - Beszédek

66

A magyar ma is a legbüszkébb népek egyike. Mi magyarok mindannyian — az egyetemi ifjúság is — nem rózsákkal telehintett, hanem nehéz göröngyös utakon járunk, küzdünk, dolgozunk, verejtékezünk. Mégis törekedjünk magatartásunkban és gondolkodásunkban megőrizni ezt az arisztokrata, büszke szellemet. Ha baj ér bennünket, viseljük türelemmel, igyekezzünk orvosolni, de ne kiirtöljük világgá. Emelt fővel tartsunk előre a megkezdett úton, bármilyen göröngyös is az. így fog jól egyensúlyozott, örömet, bánatot egyaránt könnyen elviselő nyugodt ember fejlődni önökből.

Tökéletesen egyensúlyozott lélek azonban rendesen csak ott fejlődik ki, hol a testi és szellemi képességek maguk is egyensúlyt tartanak. Az önök foglalkozása egészségtől duzzadó, erőteljes ép testet kíván, hiszen ebben lakozik az ép lélek. Ezért ápolják, erősítsék minden alkalommal szervezetüket, A szellemi munkásnak testi épségével is törődnie kell. Az elpuhult, ellágyult szervezet valóságos melegágya lehet minden betegségnek. Egyetemünkön a testedző sportoknak minden fajtáját megtalálják. Az orvosi rendelő mindannyiuk egészsége fölött őrködik s orvosolja bajaikat.

Ma a magyar állam sokkal többet áldoz diákjóléti célokra, mint bármikor. Régen az ifjúság élete sokkal nehezebb volt anyagi szempontból. Alig törődött valaki azzal, hogy az egyetemi polgárnak van-e otthona, van-e ennivalója, van-e ruhája, fázik-e? Ma minden egyetemen diákjóléti intézmények támogatják a fiatalságot.

Kis nemzet vagyunk; az ország határain túl magyar anyanyelvűnkkel nem tudunk boldogulni. A nagy kultúrnemzetek tudományos munkásságának eredményeit csak akkor tudjuk igazán megérteni, ha az eredeti munkákat tanulmányozzuk. Tudományos képzésünkhöz tehát elengethetetlenül szükséges a nagy nemzetek nyelvének ismerete is.

És most külön önökhöz fordulok, kedves fiaink és leányaink, akik most először lépték át ennek az egyetemnek a küszöbét. Szívem érzelme szerint legjobban szerettem volna önök mindegyikét a kapuban várva egyenkint fogadni, úgy, ahogy a kedves vendégeket várni szokás. Még talán most is ott ég arcukon az édesanya és édesapa búcsúcsókja, amint könnyező szemmel útnak indította önöket. Még talán most is hallják a félő, aggódó szülők jóságos intelmét, hogy „jól vigyázz ma-