M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940
Első rész - Beszédek
54 törések mentén sokkal nagyobb mértékben süllyedt, mint a budai. Ez az erősebb, a Duna mai balparti területére eső mélyülés volt az első nagyobb méretű elmozdulás, amely a Magyar Középhegységnek leszakadását a Duna vonalán előidézte. Ekkor is folytatódott az a gyenge, főleg hamúszoródásban nyilvánuló tűzhányói működés, amelynek nyomait már az előző újkori kőzetekben is megtaláltuk. A kiscelli agyagban több vulkáni hamúréteg ismeretes. Az oligocén időszak utolsó részében ez a terület újból emelkedni kezdett. Ennek következtében a kiscelli agyagnak széles területe szárazra került a partok mentén. Ekkor ebből a sekélyebb tengerből homok és agyagos homok ülepedett le a partok közelében. Feltűnő, hogy ez a homok a budai terület déli részén mintegy 200 m magasan fordul elő, a városligeti Szent István forrás fúrásában — 331'8 m mélyen érte el a fúró. A különbség 531‘8 m. Ez az adat bizonyítja, hogy a pesti oldalon levő medencerész a budai területhez képest mélyre lekerült. A következő időszakban, a miocén első és középső részében az Alföld nagy arányokban süllyedt. A süllyedő terület szélső törésein keresztül megkezdődött az a hatalmas tűzhányóműködés, amelynek kiömlött és kidobott anyaga a Kárpátok ívének belső szélét kíséri. A miocén belső tengerünk, a Turáni tenger nagy kiterjedésű volt s a miocén Földközi-tengerrel, a Thetys utódával délnyugat felé összefüggött. A miocén vége felé ez az összeköttetés az Alpok mentén vonuló igen keskeny csatornává szűkült össze, majd — az alpesi terület emelkedése következtében, — ez a csatornaszerű összeköttetés megszűnt. Csakhamar a keleti összeköttetés is megszakadt s ez a medence teljesen elkülönült a pliocénben: különösen keleti részében apróbb részekre tagolódott, kiédesedő beltavak sorozatává vált. A mi területünkön ekkor az éghajlat kevésbbé meleg volt, mint az újkor előző idejében; de a tél nem volt olyan hideg, mint ma. A pálmák legtöbb faja már nem élt meg itt; füge, babér, dió, magnolia, gesztenyefélék, platán, fűz, nyír, stb. fajták, azaz az olyan növények tenyésztek, amelyek utódai ma is élnek. Sok növény, — amelynek utódai ma csak kisebb, bizonyos körülhatárolt területeken élnek, — akkor csaknem az egész északi félgömbön el volt terjedve.
