M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940
Első rész - Beszédek
114 kinek legutóbb is, a közelmúltban a tengelyhatalmak oldalán aratott nagyjelentőségű külpolitikai sikerei bizonyára a jövőben is meghozzák gyümölcseiket. De nem szabad sohasem elfelejteni azt sem, hogy a megcsonkított Magyarország területi és lelki helyreállítására irányuló nagy mozgalom tulajdonképpen innen, e kedves városból indult el a dicsőséges népszavazás alkalmával. Sopron az ország leghűségesebb városa, mely szavazatával először törte meg a kegyetlen trianoni békeparancs bilincseit és ezért az 1923. évi XXIX. törvénycikkel hűséges ragaszkodásának elismeréseképpen a Civitas fidelissima ékes elnevezéssel díszíttetett, az idők folyamán fokozatosan gazdasági fontossága mellett nagy kulturális jelentőségre is tett szert. A nyári egyetem Sopron sz. kir. város területén ideálisan megfelelő atmoszférában kitűnő helyre talált, mert Sopron úgy is, mint tudományos középpont, alkalmas erre, nemkülönben természeti és egyéb szépségeinél fogva is vonzó hatást gyakorol hallgatóságunkra. Ez az ódon és artisztikus város egyben történeti légkörű: lépten-nyomon szemünkbe ötlik egy- egy régi főúri vagy patríciusi ház renaissance vagy barokk stílusával, nemes tagozású kiképzésével, loggiás folyosóival, árkádos udvaraival, régies kapuzataival, oszlopos erkélyeivel, stukkó díszeivel. Aki egyszer végigjárta zegzugos utcáit, festői szépségű helyeit, bepillantott ódon házainak udvaraira és megcsodálta patinás templomait, sohasem felejtheti el ezt a gyönyörű várost. Sopron kulturális tevékenysége a legutóbbi időkben ismét hatalmas lendületet vett, a város továbbfejlesztése, hatalmas városrendezése folyamatban van; a régi város történelemtől megszentelt kövei mellett láthatjuk a modern élet lüktetését. Sopron két legsajátosabb vonása, a múlt megbecsülése és a haladás gondolata jut kifejezésre a város képében; bájos műemlékeinek őrzése mellett a tudomány művelésére is bőven áldoz, a Dunántúl nyugati kulturális kapcsolatainak fenntartója. E kedves, hű város kitűnő polgármesterét, dr. Sopronyi-Thurner Mihály Öméltóságát, akit „Sopron megtartója“ jelzővel tiszteltek meg, és Sopron sz. kir. város tisztes közönségét legmélyebb hálás köszönet illeti meg azért a megértő figyelmes érdeklődésért, meleg szeretetért és áldozat- készségért, mellyel nyári egyetemünket támogatja, magameg- áldozással fejlődését előbbrevinni segíti.