M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1939-1940

Első rész - Beszédek

Ill kelti és ébrentartja a figyelmet az itt tárgyalt diszciplínák iránt, a más életsíkon mozgó emberek részére is. A tudomány és a technika nagyszerű előrehaladása által elkényeztetett ember már szinte elfelejtette a csodálkozást, pedig maga az élet is mily csodás, mily rejtély, és legnagyobb csodálatraméltó adottság maga a természet. Az ismeretközlést itt az értelmi és erkölcsi nézőpontok figyelembevételével helyes adagolásban igyekszik nyújtani a nyári egyetem, a legidősze­rűbb, legégetőbb tudományos problémákról, alapvető kérdések­ről. Az időszerű kérdésekben megfelelő tájékoztatást óhajt nyúj­tani, nem elégedve meg a lelket felemelő, a magyar értelmiség egyetemességéhez esetleg közelebbálló gyönyörködtető témák­kal, hanem kiterjeszkedve más egyéb, helyes, sőt szükséges, de egyesek előtt talán szinte jelentéktelennek látszó kérdésekre is. Nincsenek itt kis kérdések; amik azoknak látszanak, azok meg- nemértett nagy kérdések lehetnek, és nincsenek kimerített kér­dések, ellenben vannak a kérdésekben kimerült emberek. Válto­zatosság, sokoldalúság egyik legjellemzőbb és legfontosabb alap- tulajdonsága nyári egyetemünk programmjának. Űj, eddig ke- vésbbé ismert jelenségek kerülnek itt ez alkalommal túlzás- mentes, megfelelő megvilágításban tárgyalásra, melyek kiindu­lási pontjai lesznek további tervszerű fejlődésnek, esetleg újabb elméleteknek, problémáknak, melyekről oly soknak halvány és bizonytalan képzetei, fogalmai vannak. Amikor sokan végzetesen egyoldalúak lettek, — másfelől, amikor a napi megélhetés gondjai, a hivatalos elfoglaltság, lelki fáradság, szellemi válság, évközben sokat elvon, távoltart a továbbművelődés lehetőségeitől, a szünidei nyári egyetem szer­vezete különösen alkalmas ezirányií igények kielégítésére, lelki összehangolásra, érdekes, alapos és megbízható tájékoztatás nyújtására, megfelelő, elméleti képzettséggel és szaktudással, de széleskörű gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkező előadók részéről. Hangsúlyozom, hogy a szakszerűség, összefoglalás, érthetőségre, áttekinthetőségre törekvő józanság nem jár együtt mindig a száraz unalommal. A feladat nem könnyű; igazi tudományt kell adni művelt közönségnek, tudományos értékeket nyújtani, azoknak keresztmetszetét összefoglalóan nagy vonalakban megrajzolva, az adottságokkal számolva, hely­zetképet, új meglátással, hogy így hozzájáruljon tudományos közvélemény kialakításához is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom