M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1938-1939
Első rész - Beszédek
83 nagy kérdésének, pl. a talaj megjavítása módjának felderítésével tennie lehetővé a jövő kedvezőbb alakulását; a jövőt igazán akkor szolgáljuk, ha alkalmas embereket nevelünk a nemzet életének a mi munkánk körébe tartozó területeire. Alkalmas ember, aki majd tud széttekinteni a maga szemével, fel tudja ismerni a változó élet újabb, igazi szükségleteit, s tudja egyedül is becsületesen keresni a megoldást és meri bátran vállalni a felelősséget. A szakszerű tudományos feladatoknak ama köreitől, amelyekre a műszaki karok, a soproni kar, a mezőgazda- sági és állatorvosi kar munkájának alapvető kérdései vonatkoznak, bizonyára én vagyok legtávolabb egyetemünk tanárai között. De az én szakom értelmét éppen annak keresése adja meg: milyen emberekre van a jövő érdekében szükségünk és miként lehet olyan emberek kifejlődését előmozdítanunk. Merhetem talán ezen a szakszerű alapon kimondani: a nemzetnek ma éppen olyan emberekre van nagy szüksége, akikben fejlettek azok a tulajdonságok, amelyek az itt művelt tudományszakok rendszeres tanulmányozása közben fejlődhetnek ki. Csak párat említek e tulajdonságok közül. Elsőnek a fegyelmezett gondolkodást. Ki merné állítani, hogy van elég rendszeresen gondolkodó emberünk, kivált a köztéren szereplők között!! Nem olyan, aki soha sem téved, hanem aki mindig szigorúan vigyáz, hogy a tévedést lehetően elkerülje, amennyire fegyelmezetten gondolkodva elkerülheti. Nagy dolog lenne, ha az a rend uralkodnék mindennemű intézkedésekben, amelyet hozzáértők elméjében a matematika a maga kérdéseire nézve kényszerítőén megteremt. Másik szükséges tulajdonság: képesség az egyetemes összetartozások felismerésére. Nemcsak olyanokra van szükségünk, akik egyszerűen, vagy akár kitűnően megtanulták azt, amit meg lehet tanulni és vizsgálaton ki lehet kérdezni. Ez csak az alap. Nagy számmal van szükségünk olyan emberekre, akik részeknek egésszé illeszkedését és együttműködését észre tudják venni, el tudják tervezni és meg is tudják valósítani; akik megszokták, hogy mindenben nagy egység alkotó elemét lássák s így ne csupán önmagokat, hanem mások munkáját is becsüljék, a feladatok egymásba kapcsolódását megértsék, saját mun- kájokat magasabb egységnek alárendelni, másokét, mint szervezők, céltudatosan irányítani is képesek legyenek. És a harmadik: a felelősség átérzése és vállalása mindenért, 6*