M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1938-1939
Második rész - Évkönyv
169 Közoktatásügyi Miniszter Ürnak kutatási ösztöndíjával Svájcban összehasonlító hegyszerkezeti kérdésekkel foglalkozott. Neveléstudományi tanszék. Tanár : dr. Imre Sándor ny. r. tanár. A szemináriumi munka két csoportban folyt: 1. a gyakorló tanárjelöltekkel az eddigi módon az iskolai, elsősorban szakiskolai nevelés számos kérdésének megbeszélése, heti 2 óra; 2. szintén heti 2 órán okleveles szakiskolai tanárok és más érdeklődők közreműködésével a hazai és külföldi szakoktatásról szóló művek ismertetése s ezek, valamint egyéb, a résztvevők által felvetett kérdések megvitatása, önálló kutatásokról való beszámolás. B) Közigazgatási Osztály. Gazdasági földrajzi tanszék. Tanár: dr. gr. Teleki Pál ny. r. tanár. (Jelenleg a tanszékre való visszalépés jogának fenntartásával a tanszéktől távol.) Földrajzi szeminárium I. fok. a) Közigazgatási és kereskedelmi szakos hallgatók részére, az I. félévben 8, a II-ban 11 hallgatóval dolgozott. Tárgya a földrajz azon segédeszközeivel való megismerkedés volt, amelyekre a közigazgatás és gyakorlati élet embereinek munkájuk során szükségük van. Nevezetesen megismerkedtek a hallgatók a legfontosabb kézikönyvekkel, lexikonokkal, helységnévtárakkal, statisztikákkal, topográfiai térképekkel, atlaszokkal és főként a különböző nemzetiségi, közigazgatási, gazdasági és geopolitikai térképekkel és azok használatával. Vezette: dr. Kádár László magántanár. Földrajzi szeminárium I. fok. b) Földrajzszakos tanárképzős hallgatók részére mindkét félévben 4 hallgatóval dolgozott. Tárgya az I. félévben földgömbgyakorlatok, a II. félévben vetülettan volt. Vezette: dr. Kádár László magántanár. Földrajzi szeminárium II. fok. Az I. félévben 11, a II. félévben 10 hallgatóval dolgozott. Tárgya a földrajzi irodalom megismertetése olvas- tatás és a hallgatók által készített ismertetések útján. Vezette: dr. Kádár László magántanár. Földrajzi szeminárium III. fok. Mindkét félévben 15 hallgatóval dolgozott. A hallgatók egy-egy összefoglaló földrajzi kérdést dolgoztak ki részben hazai, részben pedig világvonatkozásban és munkájukról előadásban számoltak be. Vezette dr. Fodor Ferenc ny. rk. tanár. Az intézet tudományos működése. Az 1938. év őszén gróf Teleki Pál magy. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter felszólítására dr. Kádár László magántanár a Felvidék visszaszerzése érdekében folytatott tudományos előkészítő munka térképészeti részét vezette. A térképek rajzolásában résztvett az intézet több hallgatója is, különösen Zsigmond Adél és Keszthelyi Jenő tanárjelöltek.