M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1936-1937
Első rész - Beszédek
65 potot, amely uralkodni fog, hogyha a tervbevett intézkedések mind végre lesznek az évek folyamán hajtva. Ez volt az úgynevezett célbavett szabályos állapot, amely a papiroson gondosan ki volt dolgozva és amelynek, hogy mielőbb el lehessen érni, gyakran súlyos áldozatokat is hoztak, illetve a gazdasági tervben előírtak. Ennek a korszaknak tipikus jellemzője a tiszta tarvágás, annak mesterséges beültetése egykorú, többnyire azonos fajú csemetékkel, a nagy területek gazdasága. A rendszernek igen nagy előnye: az egyszerűség, a térbeli és időbeli pontos rend, nagy területeknek könnyű és biztos áttekintése, évről-évre mennyiségben és minőségben azonos faanyagnak termelése, a fafajnak tetszés szerint való megválasztása. A tarvágásos gazdaságnál igen nagy szerep jut az állományok korának és a különböző korok és korosztályok arányának és eloszlásának; alapelve, hogy egy-egy területen pontosan egyforma korú — ezzel egyforma méretű és alakú — fák sorakozzanak egymás mellé, minden egyes kor megfelelő nagyságú területtel képviselve van, a használatok a kor szerint haladnak végig a területen. A tarvágásos gazdaságnak tipikus képe, egyúttal a vele kapcsolatos előnyöknek legjobb kialakulása, amikor az erdő nagy területét felosztjuk annyi részre, ahány éves faanyagot, illetve fákat akarunk használat alá bocsátani és minden esztendőben egy-egy ily területről levágunk mindent, ami ott az évek során át kifejlődött. A területnek az évi vágásterületen kívül eső részeivel azonban a tarvágásos gazdaság nem törődik, a letarolt területet átadta az erdőművelésnek, hogy ültesse be új csemetékkel. A tarvágásos rendszer azzal járt, hogy az így rendezett erdőgazdaság egykorú, elegyetlen állományokra törekedett, amely törekvés sok helyen ma is fennáll az erdőgazdaságban. Érdekes világosságot vetnek erre, a német erdőgazdaság egyik már elhúnyt nagy emberének, Schwappach Ádámnak szavai, amiket az erdészeti kutató intézetek nemzetközi szövetségének 1907. évi V. kongresszusán — éppen harminc évvel ezelőtt — hallottam tőle, és amelyeket a minap ugyancsak az említett nemzetközi szövetségnek folyó évi elnöki bizottsági gyűlése alkalmával Berlinben is idéztem: „úgy az erdészeti kutató intézetek, mint a tankönyvek mind 5
