M. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem - Évkönyv, 1934-1935

Első rész - Beszédek

89 szomorúság ömlik el nemes arculatján, — am. kir. Erzsébet- Tudományegyetem viszont nem tud Pozsonyra és Eperjesre gondolni anélkül, hogy szívét a történeti múlttal bíró otthonok, drága munkahelyek elveszte fölött érzett mélységes fájdalom ne töltené el. Innen van az, ha vannak is a két egyetem között elütő vonások is — az egyik a szellemi, a másik a gyakorlati tudományokat műveli — tudatában vagyunk mindnyájan an­nak, hogy mind a ketten ennek a fentebb érintett sorsközös­ségnek vagyunk osztályos gyermekei. Ebből következik az» hogy mi ünnepelni is, emlékezni is csak fájdalommal tudunk, mert haza gondolunk. Azért ma is, még ez ünnepen is befelé könnyezünk és imádkozunk. Azokról a befelé hulló könnyekről ma nem beszélünk, de hálaimádságot mondunk a múltért, mellyel gazdagított s imádkozunk azért, hogy a jó Isten áldja meg a m. kir. József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, illetve annak bánya-, kohó- és erdőmérnöki karát, mely a mai napon 200 esztendőnek történetére, örömére és dicsőségére és hűséges szorgalommal elvégzett munkájára tekinthet vissza. Áldja meg Isten a munkát, melyet elvégeztek, a verejtéket, melyet hullattak, a könnyeket, amelyeket elsír­tak. Áldja meg a reménységeket, amelyek szívükben s szívünk­ben élnek a jövő iránt. Két városban, de egy lélekkel végezze nemzetépítő munkáját s ne felejtse el soha, hogy mit vár tőle a múlt: Selmec emléke, mit vár tőle a jövő, — a haza, a nemzet jövője! Ilyen érzelmekkel köszöntőm az ünneplő testvéregyete­met, annak bánya-, kohó- és erdőmérnöki karát s kívánom a m. kir. Erzsébet-Tudományegyetem rektora és tanácsa s a magam nevében is az ünneplő egyetemnek és soproni kará­nak további fejlődésére és munkájára a jó Isten gazdag áldását. DR. HÜLTL DEZSŐ MŰEGYETEMI NY. R. TANÁR, A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA KÉPVISELŐJÉNEK ÜDVÖZLŐ BESZÉDE: Nagyméltóságú Miniszter Úr! Magnifice Rector! Tisztelt ünnepi ülés! A Selmecbányái Bányászati és Erdészeti Akadémia a magyarországi tudományosságnak mindenkor kiváló és pél­daadó intézménye volt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom