Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1962-1963

Dr. Széli László 60 éves

Dr. Széli László 60 éves Dr. Széli László egyetemi tanár, a műszaki tudományok kandidátusa, az Építészmérnöki Kar dékánja ez év május 9-én betöltötte 60. élet­évét. Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Pártbizottsága, Taná­csa, az egyetem egész tanszemélyzete, munkatársai és hallgatói szeretettel üdvözlik őt ebből az alkalomból. Széli László 1903. május 9-én született Makón. Édesapja, néhai Széli Mihály, Torda városának főmérnökeként tevékenykedett. Széli László is­koláit Tordán végezte. Gimnáziumi érettségijét Makón szerezte meg 1921- ben, építészmérnöki oklevelét pedig 1928-ban Budapesten. Azóta, kereken 35 esztendeje, megszakítás nélkül az egyetem szolgálatában áll. 1940-ben adjunktussá lép elő, 1948-ban pedig már intézeti tanárrá. 1951-ben tan­székvezetővé, 1952-ben pedig egyetemi tanárrá nevezik ki. 1960 óta az Építészmérnöki Kar dékánjaként tevékenykedik. Dr. Széli László több évtizedes sokrétű pedagógiai, tervezői, szakértői, szakirodalmi munkásságával kivívta az egyetem és az egész szakmai köz­vélemény tiszteletét. Több első díjat nyert pályamunkát nyújtott be, kö­zöttük a mosonmagyaróvári és a szatmárnémeti városháza és üzemi szék­ház terveit. Tervei alapján több mint 200 000 m:; köz-, lakó- és ipari épület épült fel, többek között a székesfehérvári internátussal egybekapcsolt közép­fokú gazdasági tanintézet, valamint ugyanott a nyolctantermes polgári fiú­iskola, az ország különböző részein tizenegy internátussal egybekapcsolt téli gazdasági iskola és mezőgazdasági szaktanácsadó állomás, csaknem ötven, rendelővel egybekapcsolt falusi orvosi lakás stb. Tervezői munkás­ságát szakmai igényesség, mesterségbeli kultúra és ugyanakkor bizonyos fokú szerénység jellemzi. Sohasem törekedett arra, hogy emlékművet állít­son magának, távoltartotta magát a divatos, modoros formáktól, egyszerű, célszerű és kulturált architektúrát művelt. Mint a szakma nagy tapasztalatokkal rendelkező, kiváló képviselőjét állami hatóságok és társadalmi egyesületek egyaránt sűrűn igénybeveszik. Vezetőségi tagja az Építéstudományi Egyesületnek, tagja a Magyar Tudo­mányos Akadémia Építéstechnológiai, valamint Épületszerkezettani Bizottságainak, a Magyar Építőművészek Szövetségének stb. Szakirodalmi munkássága országos jelentőségű. Több mint tíz tan­könyv, jegyzet, közöttük Mérnöki ismeretek, Építéstechnológia I., II., Hő­59

Next

/
Oldalképek
Tartalom