Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1961-1962

Dr. Perényi Imre rektor beszéde az Egyetem tanévnyitó ünnepségén

jesztő társulatok szakosztályaiban és egyéb területeken folytatnak. Úgy érezzük azonban, hogy tudásuk minél célravezetőbb felhasználásának érde­kében még nem tettünk meg mindent, ami szükséges. Itt Egyetemünk tudományos munkájának szervezési fogyatékosságaira gondolok. Az elmúlt tanévben oktatóink közül többen, tudományos munkájuk eredményeképpen, elnyerték a tudományok doktora, illetve kandidátusa címet. E folyamat üteme azonban még messze nem kielégítő. Az elmúlt tanévben tudományos tevékenységük elismeréseképpen 69 mérnöknek az egyetemi műszaki doktori címet adományoztuk. Tudományos és politikái érettségünk elismeréseképpen kormányzatunk — egyelőre csak az Építészmérnöki Karon — az aspiránsképzést Egyete­münkre bízta. Nem utolsó sorban ennek eredményeképpen az elmúlt tan­évben 26 oktatónk nyert felvételt az aspirantúrára. Igen jelentős munka folyt oktatóink ideológiai továbbképzése érdekében. A szokványostól eltérő formákat is kerestünk, mint pl. az egyhetes ideoló­giai iskolát, a 3 napos professzori konferenciát, melyek eredményesnek bizonyultak. Az elmúlt tanévben ugyancsak eredménnyel járt az a törekvésünk, hogy az ipari tárcákkal, főhatóságokkal, amelyek részére a jövő mérnökeit képezzük, gyümölcsöző kapcsolat alakuljon ki. Sok segítséget kaptunk a tárcáktól az elmúlt évben, személy szerint a tárcák és főhatóságok vezetői­től is, akiknek az Egyetemi Tanács nevében külön köszönetét mondok. Ügy érzem, hogy nem lebecsülendő az a segítség sem, amelyet mi adtunk gya­korlati munkájukhoz. 11 millió forintos szerződés keretében végzünk kuta­tói, kísérleti és tervezői munkát. E kapcsolatok további elmélyülésére és eredményesebbé tételére kell azonban törekednünk; az oktatás, a tudomány az ipar egységének megteremtése jegyében. Eredményes munkánk sikerének részese, az Egyetem 307 oktatóján kívül, — az eredmények reflektorfényéből olykor háttérbe szorított — több mint 300 adminisztratív dolgozónk, akiknek lelkiismeretes munkájáért kö­szönetét mondok. Kedves Elvtársak! A következő tanévben igen komoly feladatok állanak előttünk. Ezek közül néhány legfontosabbat megemlítek; 1. Az eddiginél mélyebben kell foglalkozni a reform tartalmával. Min­den oktatónak részt kell vállalnia abból a nagy munkából, amelynek ered­ményeképpen egyrészt korszerű tantárgyi programokat tudunk majd az összes betervezett szak összes tantárgyaira kialakítani, másrészt meg tudjuk határozni a termelési gyakorlatok célját, tartalmát, módját és időrendjét. 2. El kell érnünk, hogy az Egyetem az eddiginél nagyobb súllyal jelent­kezzék a saját tudományos területén: tudományos irányító szerepre töre­kedjék és tegye is képessé erre magát. Már a múlt évben megkezdtük a tudományos munka egyetemi megszervezését, koordinálását, ezen a terü­leten azonban eredményeink még kezdetlegeseknek tekinthetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom