Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1960-1961
Az 1960/61. tanév története
Tudományos Ülésszakok Az Egyetemen több év óta kialakult szokásnak megfelelően, az idén is megrendeztük hazánk felszabadulásának évfordulója alkalmából az egyetem Tudományos Ülésszakát. Az ülésszak előadásait a népgazdaság számára igen fontos téma, a lakásépítési program köré csoportosítottuk. Ezenkívül néhány olyan előadásra is sor került, mely a központi témával nem volt szoros összefüggésben. Az Ülésszak három napig tartott; a nyitó- és záróelőadáson kívül 16 szakelőadás hangzott el. Az előadásokat termékeny vita követte, melynek keretében az ipar képviselői is számos értékes javaslatot tettek. Az előadók közül színvonalas előadásukért jutalomban részesültek: Szépe Ferenc egyetemi docens, Szőke Andor egyetemi adjunktus és Neu- vjirth Gábor egyetemi adjunktus, A Tudományos Ülésszak az egyetem életének kiemelkedő eseménye volt, megrendezése eredményesnek mutatkozott. A Marxizmus—Leninizmus Tanszék tudományos ülésszakán az oktatók nyolc referátum és több hozzászólás keretében számoltak be kutatási eredményeikről. A politikai gazdaságtan oktatói referátumainak központjában az építőipar gazdaságosabbá tételének elvi és gyakorlati problémái álltak. A filozófia oktatói a mai burzsoá filozófia és vallásos világnézet kritikai elemzését választották témául. A tudományos szocializmus oktatói a nacionalizmus kérdéseiről és a termelőszövetkezeti mozgalom 1919-es tapasztalatairól tartottak előadást. 1960. november 22—24. között a Közlekedési Üzemmérnöki Karunkon előadói napokat rendeztünk. A kar és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium kapcsolatainak elmélyítése céljából közösen vitattuk meg a közlekedés időszerű problémáit. Az ülésszakon 14 előadás hangzott el, több mint ezer szakember előtt. Az előadásokat élénk vita követte. Tudományos Közlemények A Tudományos Közleményekben megjelenő dolgozatok száma évről évre növekszik. Különösen örvendetes, hogy az idősebb oktatók mellett egyre több fiatal oktató készít tanulmányt a Tudományos Közlemények számára. A folyó tanévben 13 szám jelent meg (egyesek összevont alakban) • 70 tanulmánnyal, előadással, illetve korreferátummal. Az eddigitől eltérően, ezek egy részét és a megjelenés alatt levő számok anyagát egy-egy szakterület szerint válogattuk össze. Ez a szakosítás bevált, az átfutási idő rövidítése érdekében azonban időnként vegyes anyagot felölelő szám kiadása is szükségesnek látszik. Kutatómunka Az egyetem tanszékein folyó kutatások hat csoportba oszthatók: a) A tanszékek saját kezdeményezésből folyó kutatási munkák (55 feladat). b) Az Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv (OTTKT) keretében folyó kutatási munkák (113 feladat). 37