Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1959-1960

Az 1959/60. tanév története

rlulás évének kiadvány terjedelmét több mint kétszeresen múltuk felül. Ma már bőséges lehetőségünk van arra, hogy professzoraink munkái mellett egyre nagyobb számban és terjedelemben fiatal oktatók dolgozatai is megjelenhes­senek. Közel 200 külföldi egyetemmel és tudományos intézménnyel vagyunk kapcsolatban, sokukkal kiadványcsere-viszonyban; a nemzetközi dokumen­tációs folyóiratok rendszeresen referálják a kiadványainkban megjelenő dolgo­zatokat. Az egyetem tudományos életének igen jelentős eseménye volt a felszaba­dulás 15. évfordulója alkalmából rendezett tudományos ülésszak. Az ülés­szakon, az ünnepi megnyitó után, négy központi előadás hangzott el, majd mindhárom karon hat-hat előadást tartottak. Az előadásokat külön kötetben adtuk ki. A hallgatók között szép számmal foglaltak helyet a tudományos és a művészeti élet egyetemen kívüli képviselői. Az évforduló tiszteletére oktatói pályázatot rendeztünk. ,,A szakmai és a világnézeti oktatás egysége a szocialista mérnökképzésben” c. központi témára meghirdetett pályázaton I. díjat és a központi előadások sorában elő­adásra való javaslatot nyert Kürti István tanársegéd és Stuber Ervin adjunk­tus közös munkája. II. díjat nyert Balázs György adjunktus és Platthy Pál tanársegéd közös munkája. III. díjat nyert Németh Ferenc adjunktus mun- káj a. Az építészmérnöki kar által kiírt „Javaslat a mérnökoktatás szakmai és politikai javítására, továbbfejlesztésére és korszerűsítésére” c. pályázaton I. díjat és a kari tudományos ülésszakon való ismertetésre javaslatot nyert Bartók Miklós tanársegéd és Neuwirth Gábor adjunktus közös munkája, továbbá Nagy Elemér tanársegéd munkája. Megvételben részesült Kiss Lajos tanársegéd, valamint Tompái Ferenc adjunktus munkája. Dicséretben részesült Malecz Erika tanársegéd, Simonyi Alfréd tanársegéd, továbbá Urbán Gábor tanársegéd munkája. A közlekedési üzemmérnöki kar által kiírt ,,A lineáris programozás alkal­mazási területei a közlekedésgazdasági tervezésnél” c. pályázaton I. díjat nyert dr. Vilmos Endre tanársegéd és Szabó Lajos adjunktus közös munkája, valamint Simonyi Alfréd tanársegéd munkája. A mérnöki kar által kiírt „A mérnöki szerkezetben alkalmazott előregyár- tás és feszítés” c. pályázaton II. díjat nyert Németh Ferenc tudományos kutató „Utófeszített beton öntözőcsatorna” c. munkája, valamint Kerkápoly Endre adjunktus és Kosa Tibor tanársegéd „Az előre gyártott betonelemek alkalma­zása vasúti útátjárókban” c. közös munkája. III. díjat nyert Kaliszky Sándor adjunktus és Vértes György tanársegéd „Előre gyártott vasbeton gombafö­démek” c. közös munkája, valamint Liptai Vilmos tanársegéd „Harántfeszítés” c. munkája. Az egyetem oktatói csaknem kivétel nélkül tagjai különféle tudományos és művészeti szakmai egyesületnek, szövetségeknek, ahol élen járnak a mun­kában. Oktatóink jelentős része az egyetemi Tudományos Közlemények mellett különböző folyóiratokba és szaklapokba is ír. Több oktató munkája jelent meg külföldi folyóiratokban is. A Tudományos és Felsőoktatási Tanács távlati tudományos kutatási programjának összeállítására alakult bizottságokban az egyetem dolgozói •igen szép számban vettek részt. 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom