Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Elhunyt professzoraink
is szívesen és komoly haszonnal forgatott. 1942-ben több szerzőtárssal együtt adja ki a nagy érdeklődéssel fogadott Repülőgép és Repülés című könyvét. A felszabadulás után az erősen megsérült Aerodinamikai Intézetet munkatársaival újra üzemképes állapotba hozza, és a régi lelkesedéssel kezd újból munkához. A nevelő és oktató munkából is igen erősen kiveszi részét. A gépészmérnöki karon a Folyadékok mechanikája, az Aerodinamika és a Vasszerkezetek című tárgyakat adja elő. 1947-ben újra elvállalja a mérnökkaron is a Mechanika oktatását. Betegsége már kínozza, és nagyobb nyugalmat keres, fáradtnak érzi magát az Intézet teljes rekonstrukciójához. Az Intézet vezetése sok gondot, vesződséget jelent, de a szíve is visszavágyik arra a tanszékre, amelyről életpályája elindult. A Mechanikai tanszékre való átlépését így indokolja: »Bármit csináltam, közben mechanikát műveltem. . . Az Aerodinamikai Intézetet egyszer felépítettem, másodszor a romokból, a semmiből részben üzemképes állapotba hoztam, azonban a további újjáépítést végezze fiatalabb ember!« Kérelmére az oktatásügyi kormányzat 1947 végén egyetemünk Mechanikai tanszékére nevezi ki. Tele van tervekkel, elméleti és az Intézetben régebben végzett kísérleteinek kiértékelő munkáival kíván foglalkozni. Az intézet vezetésének nehézségeitől szabadulva új lendülettel indul neki a munkának. Ügy érzi, hogy hallgatói számára modern mechanika könyvet kell írnia. Űj munkahelyén, a régi tanszéken szorgalmasan dolgozik a könyv egyes fejezetein. Sajnos, nem sokáig örülhetett a tanszékre való visszatérésének, mert betegsége tragikus hirtelenséggel 1949 januárjában elszólította közülünk. Elszorult szívvel álltunk ravatalánál mindannyian, akik szerettük, és mindannyian szerettük őt, akik megismertük és kapcsolatban voltunk vele: tanártársai a jó és mindig segíteni kész kollégát, munkatársai és beosztottjai a csendes szavú vezetőt, aki minden ügyüket atyai jóindulattal kezelte, hallgatói a mindig mosolygó arcú professzort, akinek világos, nyugodt előadásait örömmel hallgatták, és aki mindig megértette a fiatalok humorát, elnézte jóindulatú botladozásaikat, de szigorúan megtorolta a nyegleséget és felelőtlenséget. Tudományos munkásságával egyaránt kivívta mind a hazai, mind a külföldi szakkörök elismerését és megbecsülését. Tagja volt a Budapesti Mérnöki Kamarának, a Magyar Közlekedéstudományi Társaságnak, a V. D. I.-nek (Verein Deutscher Ingenieure) és levelező tagja (Associate Fellow) az Institute of the Aeronautical Sciencesnek. 1948-ban a londoni mechanikai kongresszusra készült, ahol a Változó sűrűségű folyadékok súrlódása című munkáját kívánta személyesen is bemutatni. Ez az útja azonban a hatóságok huzavonája miatt elmaradt. Hatalmas terjedelmű, értékes elméleti, kutató és irodalmi munkássága a legkiválóbb műegyetemi professzorok sorába emelte. Az egyetem oktató és nevelő munkájában mindig derekasan kivette részét, hiszen majdnem folyamatosan mindig két karon tartott előadásokat. Munkája mellett az egyetem vezetéséből is részt vállalt, amikor 1942—43. tanévben a gépész- mérnöki kar dékáni tisztét látta el. 95