Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve 1955-1956
Károlyi Zsigmond: Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem és a magyar mérnök- és építészmérnökképzés története
delte el. Ez a szak képezi azokat a mérnököket, akik az Országos Tervhivatal területi tervezési, a szakminisztériumok, a városi, megyei és a járási tanácsok mérnöki munkaköreinek ellátására lesznek hivatva. Megszervezése tette szükségessé az egyetem legújabb tanszékének — a szak kerettanszékének — a Városgazdasági Tanszékének a felállítását (1954. február 25.). A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a minisztérium abból a meggondolásból kiindulva, hogy az ilyen településtervezési feladatok, különösen a részletes felbontás során nemcsak műszaki, hanem városesztétikai problémákat is vetnek fel, és hogy a tervező-építészmérnöki szakon már amúgy is folyik bizonyos fokú városépítőmérnök-képzés, az új szakot eredetileg az építészkarhoz csatolta. Később azonban a feladatok világosabb körvonalazása és ezzel kapcsolatban a szak szaktárgyainak pontosabb megállapítása nyilvánvalóvá tette, hogy az új tagozat helye a mérnöki karon van. Az építész- és mérnökképzés korszerű módszereinek kialakításában elért eredmények ismertetése messze túlhaladná e rövid tanulmány kereteit és feladatait. Ezért itt inkább csak egy-két jellemző mozzanat kiemelésével szeretnénk rámutatni az e téren végzett munkára. A legdöntőbb változást talán módszertani szempontból is az oktatás gyakorlati irányú átszervezése jelenti. Ez ugyanis nemcsak a termelési gyakorlatok bevezetésében és általában a gyakorlati élettel, az iparral való kapcsolatok minden irányban való kiépítésében nyilvánul meg. Ezt mutatja például az épülettervezés oktatásának és az épülettervezési gyakorlatok szerepének a megnövekedése is. Ez jelenti mintegy az átmenetet az iskolás passzív ismeretgyűjtés és a gyakorlati alkotó tevékenység között. Ez az egyetlen eszköz arra, hogy a hallgatók »a szaktárgyak hallgatásával magukba szívott ismereteket összefoglalóan gyakorolják« (Kiss Tibor). Az épülettervezést a tantervek megfelelő kialakítása is alkalmassá teszi e szerep betöltésére: közvetlenül támaszkodhatik az épületszerkezeti és statikai előtanulmányokra, a tervezéssel foglalkozó elméleti tárgyak sorára és az építéstörténeti ismeretekre. Oktatásából a kényszerű időbeli eltolódás miatt csak a településtervezési és városépítési alapismeretek hiányoznak. A laboratóriumok felállítása és felhasználása az oktatásban a mérnöki karon pl. a vízépítés terén már nagy múltra, sőt jelentős eredményekre tekinthet vissza. (Köztudomású pl., hogy a műegyetem vízépítési laboratóriuma modellkísérletekkel vett részt a tiszalöki duzzasztómű tervezési feladatainak megoldásában is.) Fejlődőben van a Tartószerkezetek, I. Hídépítéstan és a Mechanika tanszékek laboratóriuma is. Építészképzésünk módszerében és színvonalában is jelentős változás várható, ha az építészkar is megkapja a már régóta sürgetett és hiányzó laboratóriumokat. Vagyis, ha a kar a meglevő, sokszor csak formai elemeken — szervezeti kereteken — túl az eredményes munka tárgyi előfeltételeinek is birtokába jut. Az oktatás korszerűségének előfeltétele az is, hogy az oktatók is lépést tartsanak a tudomány legújabb eredményeivel. Ennek egyik eszköze az, hogy a tanszemélyzet részt vesz az ipar gyakorlati feladatainak a megol22
