Batalka Krisztina: Márciusi mérnökifjak. Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei és későbbi ünneplései a Műegyetemen - Egyetemtörténeti füzetek (Budapest, 2018)
Nemzeti ünnep
forradalom és szabadságharc leverése után tilos volt mindenfajta megemlékezés, amelyeket az 1867-es kiegyezést követően az uralkodó és a kormányzat már megtűrt. Az 50. évfordulón Kossuth Ferenc (Kossuth fia) vetette fel elsőként március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását, ám kompromisszumos megoldásként végül az 1848-as törvények király általi szentesítésének napját, azaz április 11-ét fogadták el ünnepnapként. Míg a hivatalos megemlékezések ezen a napon történtek, az ellenzéki politikai erők március 15-én tartották meg az ünnepet. 1894-ben az egyetemek tanácsai és ifjúsága egyaránt megemlékezett Kossuth Lajos haláláról, így a Műegyetem közössége is: „Nincs magyar ember, a ki föltehetné azt a kérdést hogy Kossuth Lajost miért gyászoljuk, kegyeletünknek miért adunk látható kifejezést; a válasz megvan minden magyar ember szivében.”12 Nemzeti ünnep Az első világháború végét és a Habsburg Monarchia felbomlását követően 1848 egyik fontos célja, az ország függetlensége megvalósult. Ugyanakkor Horthy Miklós kormányzósága idején az új rendszer újragondolta az ünnephez való viszonyát. Trianon után a március 15-i események helyett inkább a világosi fegyverletétel és a vértanúkra emlékező október 6-i gyásznap illeszkedett jobban a korszellemhez, a nemzeti tragédiák közé. Március 15-e végül 1927-ben vált nemzeti ünneppé. A műegyetemisták ebben az évben is a két világháború között működött műegyetemi bajtársi egyesület, a Hungária szervezésében ünnepelték március 15-ét, ráadásul 1927-ben az összes hasonló diákszervezet tagjai számára ők rendezték meg az emlékünnepséget. A különböző egyetemek bajtársi egyesületei az immár nemzeti ünnepnapon délelőtt fél 10-kor gyülekeztek az Egyetem téren és a környező utcákban zászlóik alatt, majd a Szabadság térre vonultak (a központi állami rendezvényeket az 1920-30-as években nem a
