Budapesti Műszaki Egyetem - tanácsülések, 1984-1985

1985. március 11. (311-468) - 1. Javaslat az Építőmérnöki, a Gépészmérnöki és az Építészmérnöki Kar kiegészítő képzésének tanterveire - 2. A szakmérnökképzés 1986-1990. évekre szóló ötéves terve - 3. Javaslat doktori szigorlatok szakmai kandidátusi vizsgaként való elfogadására

- 4 ­A táblázat adatai azt is jelzik, hogy várhatóan, öt év átla­gában, a nappali tagozaton végző mérnökök 35- 40 %-ának meg­felelő létszámú hallgató szerez szakmérnöki oklevelet. Egyes karokon ez a becsült arány jóval magasabb /pl. Vegyészmérnö­ki Karon közel 90 %/. Az 1981-85. évben felvett hallgatók száma az előirányzott 20-30 fős csoportoknak megfelelt /átlag 27 fő esett egy-egy tanfolyami csoportra/. Tanulmányait eredményesen fejezte be, illetve még végzi, az 1981-1985. évben beiskolázottak közül 2081 fő. 3. Javaslat a szakmérnökképzés uj ötéves tervére A szakmérnökképzésnek, mint oklevéllel záruló szintemelő poszt- • graduális képzésnek egyre inkább meg kell felelnie annak a cél­nak, hogy a mérnököket felkészítse a jelentős műszaki-tudományos apparátust igénylő kutatás—fejlesztési, tervezési, technológiai, stb.feladatok magas szinvonalu, hatékony megoldására. A szakmér­nökképzés korszerűsített tantervi irányelveit ugy igyekeztünk ki­dolgozni, hogy eredményesen segithessék ennek a célnak az elérését. A karok a tantervek összeállításánál az eddiginél nagyobb szerepet szánnak az irányitott egyéni munkának, a gyakorlati alkotó tevékeny­ségnek, esetenként az előadások helyett is a konzultációval se­gített szakirodalom feldolgozásnak és a laboratóriumi munkának. A képzés minden szakaszában törekednek a széles körű fakultáció biztosítására, az egyéni továbbképzési igények kielégítésére. Igény jelentkezik a jogi és gazdasági ismeretek eddiginél szé­lesebb körű oktatására is. Egyik uj jellemzője az irányelveknek az idegen nyelvi képzés szé­lesítésére való törekvés, egyes témakörök idegen nyelven való előadásának bevezetése, egyetemünk nemzetközi kapcsolatainak eddi­ginél nagyobb mértékű igénybevétele a szakmérnökképzés érdekében /vendégoktatók meghivása, tanulmányutak szervezése/.

Next

/
Oldalképek
Tartalom